Amadeus – Az Orlai produkció előadása Szegedre érkezik

December 30-án két alkalommal tekinthető meg a szegedi Nagyszínházban az Amadeus című előadás Keresztes Tamás és Kulka János főszereplésével.

Ajánló az előadás elé:

Mozart zseni volt. Ez ma már nem vitás, de saját kora gyakran az ügyes virtuózt, a kulturális látványosságot látta benne. Antonio Salieri, a bécsi udvari zeneszerző az egyetlen, aki rögtön felismerte: ilyen muzsika kizárólag isteni sugallatra születik. Élet-halál harcba kezd tehát, hogy Mozarttal szemben ő legyen a kiválasztott, akinek hangján megszólal az örökkévalóság.

Peter Shaffer világhírű műve természetesen fikció. De mi van, ha valóban igazak a korabeli feltételezések. Mi van, ha Mozartot valóban meggyilkolták? És mi lehetett az indíték?

 

amadeus2

Az előtérben Keresztes Tamás és Kulka János (fotó: Hermann Péter)

 

Keresztes Tamás Amadeus szerepéről:

A színész a fidelio.hu-nak adott interjújában a következőképpen jellemezte a darab viszonyrendszerét. „Mozart Isten udvari zeneszerzője, és Salieri úgy érzi, hogy ez a poszt el lett előle halászva egy idétlen gyermek képében. Az egész történet Salieri elméjében játszódik, és miközben a démonaival küzd, nekik meséli el, hogyan érintette őt a Mozarttal való rivalizálás. Önálló színházi nyelvet kellett létrehoznunk, amelynek fő eleme ez a látomásosság.” – mondta Keresztes Tamás a darabról, majd szerepéről szólva hozzátette:

 

„Mozartot kifacsarja az élet. De közben lehetőség van ezt nemcsak drámai súllyal felmutatni, hanem a humor segítségével felszabadítani. Mozart egy bohém figura, és ha nem lennének a kották, amelyeket a fejéből a papírra vet, akkor a környezetében élőknek csak egy idétlen, bolond srác lenne.  De szerintem nem a bohémság a karakter lényege.” – árulta el.

 amadeus4

Keresztes Tamás (fotó: Hermann Péter)

 

Kulka János Salieri szerepéről:

A színész a szegedma.hu riporterének elmondta: „Salieri nem nevezhető egyértelműen rossznak vagy jónak, ilyen értelemben nem tekinthető kimondottan gonosznak sem, ezt pedig nem az ő mentegetésére vagy a magam felmentésére mondom. Egy féltékeny ember, aki maga is elszörnyed irigységétől, megrémül megváltozott értékrendjétől, vagyis hogy ennyire legyűri őt ez a kettős érzés. Próbál a végére járni annak, hogyan kerülhetett ilyen állapotba. Ez persze Peter Shaffer forgatókönyvíró változata, ugyanis Mozart és Salieri viszonya a valóságban egészen más volt. Leginkább az fogott meg a zeneszerző szerepében, hogy megpróbáltam megérteni – majd később a színpadon megértetni –, hogy mit érzett Salieri. Gondoljunk csak bele, hogy egy ilyen istenadta tehetségnek mennyire nehéz lehetett egy korban élnie egy zsenivel. Egy zseni felbukkanása mindent felülír, azonos pályán az ő kortársának lenni szinte kibírhatatlan érzés. Ugyanakkor talán Salieri volt az egyetlen, aki valóban felismerte Mozart talentumát.” – jellemezte Kulka János az általa játszott karakter helyét a darabban.

 

amadeus3

Murányi Márta és Keresztes Tamás (fotó: Hermann Péter)

 

Amadeus

Orlai produkció

 

Írta: Peter Shaffer

Fordította: Zöldi Gergely

 

Szereplők:

Kulka János

Keresztes Tamás

Egri Márta

Lovas Rozi

Murányi Márta

Fodor Tamás

Kaszás Gergő

Tamási Zoltán

 

Díszlet: Varga Járó Ilona

Jelmez: Kiss Julcsi

Zenei vezető: Wagner Puskás Péter

Plakát: Csáfordi László

Rendező munkatársa: Skrabán Judit

Rendező: Szikszai Rémusz

Producer: Orlai Tibor

 

A színdarab Magyarországon a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség közvetítésével kerül színre.

 

Játszóhely: Nagyszínház

Időpontok: december 30., kedd 15:00 és 19.00

 

Forrás: Szegedi Nemzeti Színház, Fidelio

 

süti beállítások módosítása