A Szputnyik társulatának tagja a Terápia című sorozat mellett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen eltöltött évekről is mesélt a KULTer.hu-nak. Lapszemle.
"Már az első évadnak is hűséges nézője voltam, de amikor megtudtam, hogy castingot tartanak a másodikhoz, először nem akartam elmenni. Aztán egy barátom rábeszélt, és most már hálálkodva mondom, hogy nagyon jól tette. Sajnos az első alkalommal nem készültem fel eléggé, amit mai napig szégyellek, de visszahívtak, és az egyik legjobb casting-élményem lett belőle. Nagyon hamar azt éreztem, hogy közös nyelvet beszélünk a rendezővel, Gigor Attilával. Felszabadult voltam, olyan nyugalmi állapotba kerültem, mintha a saját nappalimban ülnék és mintha már régről ismernénk egymást. Általánosságban is elmondható, hogy azok a helyzetek tesznek motiválttá, amikor érzem, hogy tényleg bíznak bennem. Itt ez történt, és kaptunk elég időt is, ami nagyon ritka" - mesélte Kurta Niké.
Fotó: Hektor, kulter.hu
A kérdésre, mennyit tanult a színészetről a Terápiának köszönhetően, Kurta Niké így felelt: "Az, hogy mennyit tanulok egy szerepből, rajtam múlik. Legfőképp azon, hogy mennyit kockáztatok. Ha nagy tétekkel játszom, sokat tanulok. Próbálom ezt tenni. Most azt gondolom, a színészet számomra életre szóló küldetés. Egyelőre egyensúlyt is tudok tartani ebben az életformában. Ez a szakma rendkívül kiszolgáltatott más emberek ízlésének, véleményének, gondolatainak. Ugyanakkor nem szabad, hogy csak ez határozza meg az identitásomat. Az egész szerep kötéltánc volt. Nem voltak kapaszkodók, menekülőutak és elbújni sem lehetett sehová. Vagy 100%-osan bízik az ember abban, amit csinál, vagy lebukik. Kamuzási lehetőség nincs."
Kurta Niké az elmúlt tanévben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, és elárulta, nagyon fojtogatta az egyetemi évek alatt, hogy úgy érezte magát, mint egy sakkjátékban. "Egy idő után mindenkit beosztottak, mint egy adott figura megformálóját. Így aztán, amikor vége lett az öt évnek, nagyon örültem. Elsősorban annak, hogy senkitől sem függök és szabad lehetek. Ugyanakkor Zsótér Sándor volt az osztályfőnököm és mesterem is egyben. Most azt érzem, hogy nagyon hiányzik ő és az iskola is, meg hogy még öt évet végig tudnék csinálni vele. Az egyetemi években a találkozások a legjobbak. Egyrészt a kortársaiddal, másrészt a rendezőkkel és a mestereiddel való találkozások. Ez a kapcsolati tőke az, ami a leginkább felkészít arra, ami kint vár. A vizsgaszituációk viszont nem reprodukálják az előadásélményt. Ezt nem tudja az egyetem. Most, a Szputnyik Hajózási Társaságban szabadabbnak érzem magam" - mondta a színésznő.
A teljes interjú itt olvasható.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.