„Megvan a tudásunk ahhoz, hogy hidakat teremtsünk” – Interjú Márta Istvánnal

Még abban az évben felkérést kapott a Zsolnay Központ vezetésére, amikor az egyébként jól működő Új Színház élén Dörner György váltotta. A kulturális negyedről, a Kodály Központról, politikai szerepvállalásról, terveiről is kérdeztük.

Amennyiben figyelemmel követi az Újszínház működését, hogyan érinti az, ami történik?

Figyelemmel követem. Pont… Szomorú vagyok. Pont…Gyakran gondolok arra, hogy a Lajta Béla által megálmodott és 1909-ben felépített épületben mi történik. Szerencsére az igazgatói működésem vége felé „Színház a Szerecsen utczában” címmel megírattam az épület és a benne lévő társulatok történetét. Ezt már nem lehet megsemmisíteni.

Egykori kollégáival tartja a kapcsolatot?

Volt kollégákkal tartok kapcsolatot. Nem akarok többet beszélni erről, mert sokunknak fáj a történet, a valahai társulati tagoknak, akik szétszóródtak Székesfehérvártól a Nemzeti Színházig, és azoknak is, akik sokan kényszerűségből maradtak ott.

Az Újszínház élén történt igazgatóváltás politikai döntés volt. Ugyanakkor a Zsolnay Negyed kapcsán mindig elhangzik, hogy ez az intézmény megpróbálja magát függetleníteni a politikától. A valóságban mennyire lehet megvalósítani a független működést?

 „Pécs a kultúra városa”. Ez nem csak szlogen, mert a város kulturális sokszínűsége önmagáért beszél, a politika itt nem szól bele az intézmények működésébe. A Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit KFT. igazgatójaként maximális szabadságot kapok a fenntartótól, azaz a tulajdonos várostól. És ez így van rendjén, hisz egy olyan, többfunkciós kulturális holding vezetésével bíztak meg három esztendeje, ami egyedülálló Magyarországon. Hetvenkétezer négyzetméter, számos alintézmény: ha nem kapjuk meg a teljes szabadságot a működéshez, akkor a százhúsz munkatársunkkal képtelenek vagyunk programokat és tartalmakat létrehozni.

Gondoljon bele: Zsolnay Negyed, Kodály Központ, a világörökség részét képező, római kori Cella Septichora, a Középkori Egyetem, a Pécsi Galéria, a Művészetek és Irodalom Háza..

Egy felháborodott olvasói levél szerint mégiscsak beszivárgott a politika a Zsolnay Negyedbe, hiszen különböző politikai fórumokat rendezhettek itt.

Ott kezdeném, hogy évi háromezer programnak adunk helyet 22 épületben. Ezek részben saját programok, részben koprodukciók, részben a bérlőink rendezvényei. A 400 ezer látogató nem semmi teljesítmény a 150 ezres városban. A választások idején úgy határoztunk, hogy - kizárólag a kampány időszakában és szigorúan kereskedelmi áron minden - hangsúlyozom minden- parlamenti pártnak a rendelkezésére bocsátjuk az úgynevezett E78-as termünket, már amennyiben megkeresést kapunk. Miért ne tettük volna? Ugyanakkor például a Kodály Központban nem adtunk helyet ilyen jellegű kéréseknek. Nem titok, hogy ez egyfajta promóció is volt, hisz a Negyedbe olyanok is eljöttek, akik még soha nem jártak itt. Valaki szóvá tette a dolgot, de ez a történet ennyi volt, nem több.

Hol tart most az a nagyszabású projekt, a Zsolnay negyed fejlesztése, ami 2011-ben elindult?

Mielőtt válaszolnék, el kell mondanom, hogy a Zsolnay Negyedet történetiségében kell szemlélni, hiszen működésünket alapjában határozza meg a Zsolnay család valahai szellemisége. Az 1853-ban alapított kis manufaktúrát Zsolnay Vilmos és a család néhány évtized alatt világhírűvé tette.

Aztán a történet sok siker és buktató után elérkezett 1948-hoz, ahol egy hatalmas törést szenvedett a „projekt”: államosították a gyárat és méltatlan körülmények közé került mind a család, mind pedig a gyár. Aztán a történet 2010-ben egy újabb dramaturgiai ponthoz érkezett, amikor az Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében 11 milliárd forintos beruházásból revitalizálták a gyár nagyobbik részét. Az ipartörténeti jelentőségű épületek új funkciót kaptak, feléledt és magához tért ez az 5 hektáros terület. Hozzáteszem: az EU és a város közti szerződés értelmében csak szigorú megkötésekkel lehet üzemeltetni a Kulturális Negyedet, csakúgy mint a 8 milliárd forintból felépített Kodály Központot.

Az arculatépítésnél melyek voltak a legfőbb szempontok?

A brand kialakításánál is a Zsolnayakra hagyatkoztunk, ezért a kreativitás és az innováció hagyományát folytatjuk, csak nem a porcelán kerámiával, hanem egyéb eszközök használatával. A Zsolnay márka a minőségi alapú konzekvens működés miatt vált világhírűvé, ezt az utat próbáljuk követni mi is. A ma divatos „termékfejlesztési” metódus, a mostani szemmel is korszerű akkori marketing kommunikáció, mind jó és követendő módszer. Az őket jellemző rugalmas és korszerű gondolkodásmódot folytatva - az örökségvédelem mellett – helyet adnunk a kortárs művészeteknek is.

Milyen fő tevékenységi körökre terjed ki a működés?

A „magasművészeti” és a közművelődési feladatok, illetve a már említett örökségvédelem mellett kiemelt szerepet kap a kulturális turizmus , a szabadidős tevékenységek biztosítása. A múzeumpedagógiai kísérleteink  mellett pedig fontosak a város érdekeit is kiszolgáló reprezentációs tevékenységeink is. Különösen meghatározza a működésünket a családi és gyerekprogramok szervezése. Rendkívül fontos tartom, hogy a következő generáció mit érzékel és mit lát az itt felhalmozott értékekből. Ennek a jegyében szervezünk részükre  fesztiválokat és egyéb programokat. A Zsolnay negyedben 15 műemléképületünk van, 88 szabadtéri kerámia szobrunk. Az öt -  a Zsolnay családdal és a gyárral összefüggő - állandó kiállításunk több milliárdos értékkel bír. A kortárs vizuális művészetet reprezentáló egyik fontos helyszínünk az 1100 m2-es m21-es galériánk.

Magánvállalkozásban – új fejlesztésként – nemsokára nyílik az „1861 Látvány Kesztyűmanufaktúra”, amely a 700 m2-en mutatja be a pécsi kesztyűgyártás történetét. 

Mit értünk reprezentálás alatt a Zsolnay negyed esetében?

Szinte hetente fogadjuk a követségek, külképviseletek, döntéshozók magas rangú képviselőit.

A Zsolnay Negyed kapcsán újra és újra felmerül a kérdés, hogy egy ekkora város képes-e belakni és fenntartani egy ilyen hatalmas kulturális komplexumot. Milyen eszközök vannak a helyiek megszólítására?

A helyi és országos szintű figyelemfelkeltés fontos eszközei például a kiemelt ünnepi programjaink. Amikor ide jöttem, a kollegáimmal két hónap alatt megszerveztük a Zsolnay Összművészeti Fesztivált, ami kihasználta a rendkívül izgalmas hely adta lehetőségeket. Ezen a fesztiválon mindig változtatunk egy picit és az idei rendezvényünket már a Pécsi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzatával együtt szerveztük meg. Ez azért volt fontos, mert így az az egyetemista réteg is eljött, amely eddig kevésbé látogatta a Negyedet. Terveink közt szerepel, hogy a jövő esztendőben sokkal nagyobb egyetemi eseményeknek is helyet adjunk. Ezen kívül az E78-as közösségi terünket is nyitjuk, az ott zajló vendéglátást mi magunk fogjuk csinálni olyan pécsi vendéglátóssal, aki ismeri a trendeket és azokat a fellépőket, akikkel meg tudjuk szólítani ezt a réteget. Tehát a családosok mellett a fiatalok irányába is nyitunk.

Célként tűzték ki az erősen Budapest központú magyar kulturális élet decentralizálását is. Erre milyen lehetőségek kínálkoznak?

Most már tapasztalatból tudom, mit jelent a „budapest vízfejűség”. A kétszáz kilométernél nagyobb távolság Magyarországon mindenféle komfortérzetet meghalad. Ennek tudatában vagyok és a kulturális decentralizálás ügyét különböző fórumokon, sokféle eszközzel próbálom elősegíteni. Ebből a szempontból nagyszerű dolognak tartottam, hogy a Nemzeti Filharmónia központja Pécs lett. Az igazgató úrral és a Kodály Központban lévő rezidens szimfonikus zenekarunkkal, a Pannon Filharmonikusokkal, országos és nemzetközi  eseményekben is gondolkodunk. A távolság tényleg problémát okoz: nehezebb a lobbizás, és a kapcsolat a médiával. Ez a helyzet állandó mozgásra kényszerít, ami nem feltétlen baj, hisz a  küzdelem miatt sokkal alaposabban  kell munkálkodnunk, járatnunk az agyunkat. Jó a kapcsolatunk a fővárosban lévő nemzeti intézményekkel, keressük az együttműködési lehetőségeket. Több éves, nagyobb szabású projektünket is szeretnénk megvalósítani és ez egyfajta kulturális híd megteremtése és működtetése  a Dél-Kelet európai országokkal. Pécsben megvan a tudás, a szellemi tőke. Természetesen mindehhez szükséges a kormány és a külképviseletek, magyar intézetek támogatása is.

Korábban Ön a Magyar Fesztiválszövetség elnökeként azzal az indokkal bírálta az NKA-t, hogy az felelőtlenül osztja szét a fesztiváloknak járó állami támogatásokat. Novemberben létrejött egy konferencia a fesztiválszövetség szervezésében. Mi volt ennek a szakmai gyűlésnek a célja? 

Tévedés. Nem felelőtlenségről beszéltem. A hat évvel ezelőtt létrehozott fesztivál regisztrációs- és minősítési programunk tapasztalatait ajánljuk fel a döntéshozóknak. Annak idején olyan szempontrendszert állítottunk fel, amely a saját műfaján, kategóriáján belül értékelni a fesztiválokat.  A program a minőség preferálása miatt jött létre, mégpedig a szakmai szervezetek összefogása alapján . Magyarországon több mint négyezer, önmagát fesztiválnak nevező eseménysorozat van. Ez a minősítési rendszer tehát nem valaki ellen szól, hanem egyfajta racionális döntést segíthet elő. Egyszerűen megpróbálja definiálni és helyére tenni a dolgokat, nem kirekesztve az induló fesztiválokat, de a – települések életében fontos – falunapokat sem.  Büszkék vagyunk egyébként, mert ezt a szempontrendszert átvette az Európai Fesztiválszövetség is. Az említett konferenciát azzal a céllal rendeztük meg, hogy az állami szervezetek sajátságos szempontjai alapján újragondoljuk, pozícionáljuk a projektet.

Sok feladatot vállal, mégis felmerül a kérdés, nem hiányzik Önnek a színházi lét?

A városban öt színház van és a POSZT, a Nyári Színház.. A Pécsi Nemzeti Színház mellett más profillal működik a Harmadik Színház, ami főleg a kortárs drámákra specializálódott. Fontos missziós tevékenységet lát el a Bóbita Bábszínház, a Horvát Színház, illetve a Janus Egyetemi Színház is. Nem tudom, hogy mellettük van-e létjogosultsága egyéb színház létrehozásának. Természetesen nem bújok ki a színházi énemből, ezért hozunk színházi előadásokat a Zsolnayba. Szerepelt már nálunk a Nézőművészeti Kft.-től kezdve, a Krétakörön át az „orlais” produkciókig sok fajta és féle színház. Saját produkciónk nincs. Még egy olyan csapatot, mint az Új Színház, ma nehezen tudnék összeverbuválni, ennélkül viszont nem biztos, hogy újra bele kéne vágnom a dologba.  Szeretnék rendezni, színpadi zenét komponálni, de ez jelenleg csak vágyálom.

Az ügyvezetői feladatok mellett a zenei alkotóművész is háttérbe szorul Önben?

Tegnapelőtt  írtam egy piciny dalocskát a Hóbagoly Fesztiválra.  (nevet) Éjjel megírtam a versikét és zenét. A sok-sok gyönyörűséges munka mellett „ennyire telik”. Természetesen hiányzik a zeneszerzés, főleg azok után, hogy nemrégiben a Zeneakadémián - egy emlékkoncert erejéig -  találkozhattam a repetitív zenét játszó valahai 180-as csoport tagjaival, amelynek Melis László, Szemző Tibor, Gőz László és mások mellett magam is tagja voltam. A Karácsony napja – 24. lecke című darabom egy részletét vezényeltem, mi tagadás jó volt próbálni, jó volt újraérezni a hangok világát.  Fantasztikus az a környezet, amelyben dolgozom, csak az a baj, hogy nem a zeneszerzői énemet inspirálja, hanem a szervezőit. Persze ezt az egészet is fel lehet fogni egy nagy kompozícióként...

Zeneszerzőként a Kodály Központ különleges szerepet foglal el a szívében? Ha jól tudom, Kodály Zoltán személyesen tanította önt.

Nem tanított, csak gyakran látogatta az általa alapított Lorántffy Zenei Általános Iskolánkat, amelynek a Fischer-testvérek, az egész Kaláka Zenekar, Gőz László, Dés László, Vajda János és még sok-sok kiváló művész köszönheti pályafutását. Az, hogy a Kodály Központ is az én vezetésem alatt működik, megintcsak egy kegyes adománya sorsnak. Amellett, hogy az ország legjobb koncertterme, olyan alkotók viszik a hírét, akiknek a véleményére adni lehet. Csak hogy néhány nevet említsek: Kocsis Zoltán, a Kronos Quartet, de a könnyűzene neves képviselői is megfordultak itt, Pressertől kezdve, a Csík zenekaron át, Pat Metheny-ig, Snétbergerig. Ők a legjobb referencia. A Pannon Filharmonikusok - az ország egyik legjobb szimfonikus zenekara - szintén teljesíti ezt a missziót. Fontos, hogy ők is méltó környezetben próbálhatnak, koncertezhetnek. A rezidens művészekre visszatérve elmondanám, hogy az idén még Baráti Kristóf, a jövő évtől pedig Várdai István, a kiváló – és immár nemzetközi hírű - pécsi csellista lesz a rezidensünk. Erről jut eszembe: a tehetséggondozást is fontosnak tartom; a Virtuózok tizenegy éves kategória győztesének, a pécsi Boros Misinek tervezünk próba illetve fellépti lehetőséget biztosítani a Kodály Központban. A karrierje szempontjából ugyanis nem mindegy, hogy milyen hangszeren és milyen teremben gyakorol. Azzal, hogy húsz év múlva világhírű zongoristaként emlékezni fog a Kodály Központra, életben tartjuk a mester örökségét. A tradíció továbbéltetése nagyon fontos, és mindegy, hogy Kodályról Zoltánról, Zsolnay Vilmosról, vagy épp a kapolcsi vizimalmokról beszélünk.

Ha már a tehetséggondozásnál tartunk, nevelt lányáról, Pelsőczy Rékáról kérdezném. Egyre jelentősebb színházi alkotásokat hoz lére színészként és rendezőként is. Milyen szerepe volt önnek apaként abban, hogy ő ezt a pályát választotta?

Három éves kora óta nevelem Rékát. A Katona József Színháztól ötven méterre laktunk, kisgyerekként elvittem magammal egy próbára. Megszerette a színházat. Kamaszként már törzslátogatója volt sok budapesti színháznak. Tanúja volt annak is, amikor alternatív színházi kísérleteket hoztam létre Szkárossy Endrével, Szikora Jánossal. A folytonosságról eszembe jut, amikor 1989-ben az első Kapocsi Művészeti Napok Karnyónéját csináltuk: mi magunk ácsoltuk a színpadot, és ott volt Réka is. Berek Kati játszotta Karnyónét, Nemcsák Károly és Kubik Anna, Bregyán alakították a főbb szerepeket. Réka tündérként statisztált és ő kapta a darab vége fele elhangzó, ma már káromkodásnak tűnő mondatot. Úgy gondolom, hogy egy 15 esztendős kamasznak nyári szabadtéri színpadon fellépni - átérezni és átlátni az alkotói folyamatot – egy életre szóló, meghatározó élmény lehetett. Nagyon örülök annak, hogy az ország egyik legjobb színházában dolgozhat színészként, és országszerte bizonyíthat rendezőként. Még egy kicsit irigykedem is...

Kérdezett: Szász Emese

Fotók forrása: Zsolnay Kulturális Negyed