„Mi a túrónak akarnék igazgató lenni?” – Kern András válaszolt

A Vígszínház művészét az Új Dunántúli Napló kérdezte.

 Az Új Dunántúli Napló cikkéből: 

Az utóbbi hónapokban több kolléga temetésére kellett elmennie. Kern András elmondta, talán a legfájóbb Avar István halála volt. „Emlékszem, tizenkét éves koromban a Pannónia Filmstúdióban szinkronizáltunk Pistával. Amikor végeztünk, megkérdezte, este mit csinálok. Mondtam, tanulok, mire azt felelte, inkább menjek színházba. Elmentem hát a Madáchba, és megnéztem Gábor Miklóssal a Hamletet, és utána még zsinórban tizenkétszer. Hirtelen megértettem, mi az a színház! Ezért lettem színész, és ezt máig Avar Pistához kötöm” – árulta el Kern András

kern andras

Fotó: femina.hu


A színész elmondta, sokáig nem törődött a filmrendezéssel. Harminc körül lehetett, amikor Örkény István megkérte, rendezzen az egyperceseiből tévéjátékot. „Azt mondta, úgy látja, megvan hozzá a kellő humorom, szemem, érzékem. Így aztán rendeztem még egy csomó tévéjátékot. Megint elvitt a színészet húsz évre, de aztán megcsináltam a Sztracsatellát, Koltai Robival A miniszter félrelépet, és most van születőben az új mozim. Ilyenkor mindig rájövök, mekkora erő a gyerekkori elindítás! A forgatáson reggel hattól este tízig, harminc napon át, mint az állat, úgy dolgoztam, mégsem fáradtam el, mert éreztem: ez az, ami igazán nekem való!” – tette hozzá Kern András. 

Eszenyi Enikő játszott a Sztracsatellában, és most a Gondolj rám című filmben is. Kern András elmondta, nem ebédelnek egymásnál, nem járnak folyton össze, de nagyon jóban vannak. „Szeretem a színészetét, a rendezéseit, szerintem ő is az enyéimet. Még annak is örülök, hogy épp ő az igazgatóm” – mondta Kern, hozzátéve, soha nem lenne direktor. 

Csinálok annyi minden más érdekeset! Egyre gyakrabban gondolok arra is, hogy vajon nem dolgozom-e túl sokat. Kabarétréfákat írok, dalszövegeket, énekelek, filmet, tévéjátékot rendeztem, két színházi darabot is, több mint száz darabban játszottam, nyolcvanhat filmben... Mi a túrónak akarnék még igazgató is lenni?” – mondta a Vígszínház tagja. 

A teljes interjú az Új Dunántúli Naplóban olvasható.

süti beállítások módosítása