Az elmúlt 25 év minden rekordját megdöntötte a MACIVA

Az elmúlt 25 év minden rekordját megdöntötte a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. mind nézőszám, mind bevétel tekintetében 2014-ben.

Erről Kriza Zsigmond, az intézmény igazgatója tájékoztatta az MTI-t évértékelő interjújában.

 

"Ebben az évben is folytatódott az a tendencia, hogy minden műsorunk látogatottsága és eredménye meghaladta az előző évit: idén több mint 350 ezer néző látta az előadásainkat, így a 2013-as évhez képest 30, a 2012-es évhez képest pedig 60 százalékos növekedést tudhatunk magunk mögött. Ez azt jelenti, hogy az éves nézőszámunk 120 ezer fővel nőtt, az egyes előadásainkat átlagosan közel 1000 fizető néző tekintette meg, ami a rendszerváltás óta nem fordult elő" - részletezte az igazgató.


Véleménye szerint ez annak köszönhető, hogy nemcsak a közönség szimpátiáját sikerült visszanyerni, hanem a műfaj népszerűsítése is sokaknak szívügye lett, így egyre több szakmai támogatást kapott az intézmény. "A MACIVA már valódi nemzeti cirkuszvállalathoz méltó teljesítményre képes, így a jövő évben minden eddigi eredményt szeretnénk felülmúlni" - tette hozzá.

 

zero

Fotó: fcn.hu


A direktor elmondta, hogy 2015-ben három fő irány mentén kívánnak haladni. Egyrészt a műfaj további népszerűsítése és a látogatószám növelése céljából jövőre is megrendezik tavasszal és ősszel a városligeti cirkuszparádét, nyáron pedig a cirkuszok éjszakáját. Ezen felül kibővítik az intézmény életében idén első alkalommal, kísérleti jelleggel megrendezett vidéki turnét, amelynek alkalmával Szolnokon, Kecskeméten és Debrecenben tartottak előadásokat. Az akció sikerén felbuzdulva 2015-ben az egész országot felölelő, mintegy 20 várost érintő sátras utazó turnét szerveznek, amelyre nemzetközi műsorral készül a Fővárosi Nagycirkusz.


A harmadik fontos cél az utánpótlásképzés erősítése lesz. Ennek érdekében bővíteni szeretné az intézmény a Jövő cirkusza elnevezésű artista utánpótlás-nevelő programot. Az igazgató elmondta, hogy ennek érdekében az országos utazó műsorhoz egy tehetségkutató körutat is kapcsolnak. "Iskolákkal, nevelési intézményekkel együttműködve számos helyszínen bemutatókat tartunk majd a Baross Imre Artistaképző növendékeinek közreműködésével és megpróbáljuk bevonni a fiatalokat a tehetségkutató programunkba" - hangsúlyozta Kriza Zsigmond, majd hozzátette: ezzel országos képet szeretnének kapni arról, hogy kik azok a tehetségek, akiknek a fejlődésére oda kell figyelni.


Az igazgató kiemelte, hogy a programban különösen odafigyelnek majd a hátrányos helyzetű régiókra, mert azt szeretnék, ha az artista pálya jövőképet, kitörési lehetőséget jelenthetne azok számára, akiknek nem annyira jók a karrierkilátásaik, mint más térségbe, esetleg társadalmi csoportba született társaiknak. "Az artista pálya egy kitörési lehetőség arra, hogy valaki egzisztenciálisan megalapozza jövőjét és világot látott, nyelveket beszélő emberré váljon, rengeteg sikerélménnyel, profi, közösségi életszemlélettel gazdagodjon és felkészülhessen az artista karrier utáni pályájára" - vélekedett a vezető.

 

Mindezek mellett a Cirkuszmisszió elnevezésű társadalmi felelősségvállalási programját is szeretné kibővíteni az intézmény. Az akció 2013-ban indult el azzal a céllal, hogy a hátrányos helyzetű, nehéz sorsú csoportok is élvezhessék, megismerhessék a cirkusz világát. Tavaly még csak 1000 hátrányos helyzetű vagy fogyatékossággal élő gyermeket fogadott a budapesti intézmény, idén azonban a program támogatóinak jóvoltából már 5000 gyereket tudtak vendégül látni a Városligetben és a vidéki miniturné három előadásán. "Jövőre ezt a számot meg szeretnénk duplázni" - hangsúlyozta az igazgató.


Elmondta, hogy 2015-ben tovább folytatódik az artistaképző szakmai tevékenységének megújítása is, amelyhez az idén ősszel elindult mentorprogram is kapcsolódik. Ennek lényege, hogy azok az idősebb artisták is bekapcsolódhassanak a fiatalok képzésébe, akik ugyan nem tanárok, de szakmai tudásukkal és profi szemléletükkel segíthetik a növendékek felkészítését.


"Nagyon fontos, hogy nagy sikereket elért és világhírű artistáink átadják azt a szemléletet a fiataloknak, amellyel ők sikeressé váltak" - vélte Kriza Zsigmond. Hangsúlyozta azt is, hogy a program azonnal teljes létszámmal tudott elindulni, a tapasztalt artisták szívesen vették a felkérést, még Richter József, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója is bekapcsolódott a kezdeményezésbe. Ez a munka folyamatos szakmai együttműködést jelent a képző tanár és a mentor között, hogy a tanuló minél sokoldalúbb képzést és minél erősebb artista szemléletet kapjon - mutatott rá.


A jövő évi attrakciókról elmondta, hogy januárban a Magyar cirkuszcsillagok című műsorral nyitja az évadot az intézmény, amelyben a legnagyobb hazai cirkuszbajnokok mutatkoznak be. Új lovas és elefántszámaival fellép Monte Carlo egyetlen magyar bajnoka, Richter Flórián és 14 év után újra a Fővárosi Nagycirkusz porondjára lépnek a Rippel fivérek. Szerepel továbbá a műsorban a Monte Carlóban 2013-ban Bronz bohóc díjat nyert Donnert lovas akrobata csoport és az egyik titkos favorit, Axt Ibolya is, akinek trapézszáma igazi kuriózumnak ígérkezik.


A budapesti közönség nyáron vízi cirkuszi műsort láthat majd, amelybe a cirkusz világszerte elismert klasszisait szeretnék leszerződtetni egy nemzetközi presztízsű produkcióra, erről azonban későbbre ígért részleteket az igazgató.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása