December elején mutatta be a Vígszínház Alföldi Róbert rendezésében Shakespeare egyik nagy klasszikusát, a Julius Ceasart. Az előadás alapját a megszokott Vörösmarty helyett egy frissen született drámafordítás adta, Forgách András és Fekete Ádám közös munkája. A Librarius.hu Forgách Andrást kérdezte.
"Nem én választottam Caesart, ő választott engem. A Vígszínház, amelyik egy másik fordítást tervezett eredetileg bemutatni, azért állt el tőle, mert a fordító nem engedett változtatni a szövegén. Ekkor kerültem a képbe én, mivel egy évvel korábban már nagyon sikeresen dolgoztam tanítványaim hármas csapatával (Bíró Bence, Ivanyos Ambrus, Thury Gábor) a Danton halála c. Büchner-darab fordításán, és egy friss és fiatalos fordítás született, amelyet szintén Alföldi állított színpadra. Mondhatni, elsősorban a tanárnak és nem a gyakorlott műfordítónak szólt a felkérés, bár Shakespeare esetében nem húzódhattam a háttérbe, mert tudtam, hogy tudásomra a 'frontvonalban' lesz szükség" - fogalmazott Forgách András.
Fotó. librarius.hu
"A színház eleve egy együttműködő, kollaboratív műfaj. Ne képzelje senki, hogy egy előadás úgy születik, hogy a rendező bejön és megmondja mindenkinek, hogy mit csináljon. A fordításban, de még olykor az írásban is, lehet együttműködni, ha az együttműködőkben van erre hajlam, és gondolkodásmódjuk markáns közös vonásokat is mutat. Ádámmal könnyen ment az együttműködés, mivel mindketten élveztük a feladatot, mindketten kíváncsi természetűek vagyunk és tanulékonyak. A szövegünkről szóló kritikák egyöntetűen pozitívak, pedig csak hallás útján ítélték meg a kritikusok és recenzensek, s ráadásul egy olyan szöveget, amelybe a próbák során mindenféle toldalékok és módosítások kerültek. A lényeg, hogy Ádám bírta szuflával, hiszen a nyarunk egy jelentős része erre a fordításra ment rá. Itt nincs mese, ülni kell és dolgozni" - mesélte a műfordító.
Forgách András elmondta, a fő irányelv a tiszta, egyértelmű szöveg, és – akár sorbetoldások árán is, de – a szöveg metaforikus tartományának a kibontása volt. "Mint ismeretes, az Erzsébet-kori drámaírás metafora-készlete – és ebben Shakespeare az éllovas – elképesztően gazdag. Nem akartuk az egyező sorszám spanyolcsizmájába szorítani a szöveget, viszont ügyeltünk rá, hogy ahol Shakespeare tört sorokat, rövid sorokat, vagy éppenséggel hosszabb, 12 szótagos sorokat használ, ott mi is így tegyünk, a szöveg lüktetése így jobban átjön. A magyar műfordítói hagyomány gyakorta korrigálja Shakespeare-t, nehogy a tudatlan fül számára hibásnak tűnjön. Mi ezt nem tettük. És itt-ott megengedtünk magunknak egy-egy finoman archaizáló kifejezést, töltelékszót is, hogy jelezzük, ez azért nem a XXI. században íródott. Vörösmartytól is átvettünk 10-15 sort, a legnagyobb tisztelettel rajta hagyva munkánkon az ő névjegyét is, habár a fordítása mára tökéletesen elavult" - mesélte Forgách András.
Hozzátette: Shakespeare, voltaképpen egy kicsit meghamisítva a történelmet, új mítoszt alkotott. Ma a történészek nem csak a tényekkel, hanem Shakespeare interpretációjával is küszködnek: a tények olykor mást mondanak, de Shakespeare "leszkanderozta" a történészeket.
A teljes interjú itt olvasható.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.