Játék! - Nyerjen jegyet a Musical Fesztiválra! - LEZÁRULT!

Újra elérhető a Pogány Judit és Kovács Zsolt főszereplésével készült Újratervezés című kisfilm, amely múlt év decemberében pár napig több ezer látogatót vonzott az interneten.
Az Átrium Film-Színház legújabb bemutatója, Peter Weiss Marat/Sade című drámájának sajátos revüváltozata. A Merénylet című zenés darabot Fullajtár Andrea és Takács Katalin főszereplésével, 12 női előadó szólaltatja meg. Az október 29-i premier előtt készült interjú De Sade márki…
Tolnay Klárira emlékeztek halálának 16. évfordulóján hétfőn a Farkasréti temetőben, ahol megkoszorúzták a száz éve született színművész sírját.
Október 27-én a József Attila Színházban látható a Harag György Társulat Antigoné című előadása, majd másnap a Ludas Matyi Szatmárban című produkciót tekintheti meg a fővárosi publikum.
November 8-án Budapesten a Papp László Budapest Sportarénában rendezik meg a Musical Fesztivált. A Danubius Music egy nagyszabású eseménysorozattal tiszteleg a zenés műfaj előtt.
Életének 69. évében, október 25-én elhunyt Nagy András László, a Magyar Szín-Játékos Szövetség egykori elnöke, 2010 óta alelnöke.
A Madách Tv-ből most újabb kulisszatitkot tudhatunk meg a Mamma Mia-ról, pontosabban arról, hová tűnt zenekar.
A kolozsvári színházban a Robert Woodruff által rendezett Caravaggio Terminal október 28-ai előadása után Kortársunk, Caravaggio címmel beszélgetésre kerül sor Visky Andrással, a darab szerzőjével.
Tolnay Klári születésének centenáriumi ünnepségsorozata keretében a Madách Színházban kiállítás nyílik, mely tárlat a legendás színésznő Madáchban töltött éveit mutatja be.
Garaczi László Ovibrader című darabját október 31-én mutatja be a Trainingspot Társulat Solténszky Tibor rendezésében a Mu Színházban.