„Lételemi kérdések foglalkoztatnak” – Valló Péter válaszolt

A rendezőt a HVG kérdezte legújabb rendezése, a Karamazov testvérek kapcsán. Lapszemle.

A kérdésre, miként illeszkedik a Karamazov testvérek az orosz írók által (is) meghatározott rendezői életművébe, így felelt Valló Péter: „A nagy orosz írók látták országuk társadalmi berendezkedésének, hatalmi struktúrájának szörnyű elmaradottságát, hazájuk folyamatos leszakadását. Semmi mód nem kínálkozott az értelmiségnek a konkrét társadalmi cselekvésre. (…) Dosztojevszkij utolsó, legsötétebb műve, a Karamazov testvérek arról szól, hogy van-e Isten, mi végre vagyunk a Földön, van-e értelme a létezésünknek, s ha igen, hogyan lehet ezt a létezést kibírni, mit jelent az erkölcsiség. Ezek a lételemi kérdések foglalkoztatnak” – árulta el a rendező, majd arról beszélt, milyen koncepciót követtek, amikor nyolc férfiszínésszel vitték színre a történetet.

Valló Péter

 „A mi átiratunk az istenkeresés, a pokoljárás kérdésével foglalkozik, és csak érintőlegesen a férfi hősök szerelmi életével. Arra a kétségbeesésre koncentrál, amivel az ember a helyét keresi a közösségben, a magányosságában. Mindezt egy olyan társadalmi és színházi közéletben, amelyben nem okvetlenül prioritás, hogy komoly tartalmi elemzéseket folytassunk arról, hogyan élünk, milyen problémák foglalkoztatnak ma egy értelmiségit” – fogalmazott Valló Péter, majd hozzátette: „A körülöttem tapasztalt dezorientáltság, atomjaira hullás vezetett odáig, hogy színpadra állítsam ezt a művet” 

A rendező ezután a művészi felelősségről is szót ejtett: „Ahhoz a nemzedékhez tartozom, amelyik komolyan veszi azt, hogy a művészi létezéssel felelősség jár. Ennek része, hogy az elmesélt történetek által hatni próbálok a közönség mentális és érzelmi állapotára. Ha nem igyekeznék az egyébként lesújtó véleményemet valamilyen módon emészthető, kezelhető formában tálalni, akkor felesleges szórakoztatásra használnám a foglalkozásomat” – mondta a rendező, majd a mű aktualitásáról szólva hozzátette: „Dosztojevszkij géniuszként az 1880-as években, epilepsziásan, anyagi problémákkal küzdve látja a sárba ragadt Oroszországot, az ösztönök szintjén fortyogó pusztítást, Nyugat-Európában járva azt a civilizációt, amit az orosz nép soha nem fog beérni. Ebben is vannak párhuzamok Magyarországgal” - fejtette ki Valló Péter. 

Karamazov testvérek

 A rendező a Radnóti Színház helyzetéről és a közelgő igazgatóválasztásról is beszélt. „Soha nem gondolkodtam azon, hogy színházigazgató legyek. (…) Függetlenül attól, hogy a kritika éppen divatban tartja vagy sem a Radnótit, Budapestnek van olyan európai értelmisége, amelyik az élete szerves részének tekinti ezt a fajta színházcsinálást, és hűségesen jár hozzánk. A fővároson múlik, hogy fenn akarja-e tartani azt a színházi gondolkodást, amit a Radnóti képvisel, vagy nem” – fogalmazott Valló Péter, vérül arra a kérdésre válaszolt, eleget tenne-e egy Nemzeti Színházba szóló felkérésre 

„A Nemzeti nem arról szól, hogy jó vagy rossz előadást rendezek, hanem kifejezetten politikai állásfoglalásnak tűnik. Addig, amíg politikai megítélés dominál a művészi szempontok helyett, a helyzet csak romlik. Jordán próbálkozott a politikai árkok betemetésével, eredménytelenül. Az a pár, még viszonylag ép elméjű ember, akik közé magamat is számítom, tíz körömmel megpróbál kapaszkodni a foglalkozásába. Nem sok esély van rá, de nem látok más kiutat” – árulta el Valló Péter. 

A teljes cikk a HVG januári számában olvasható. 

Forrás: HVG