„Helyzetbe akarjuk hozni a fiatalokat” – Szabó György a NEXTFESZTről

Január 5-23-ig a Trafó NEXTFESZT címmel fesztivált rendez a legfiatalabb színházcsináló generáció számára. Ennek kapcsán Szabó György alapító-igazgatót szólította meg a Népszava. Lapszemle.

A Népszava cikkéből:

 

Szabó György a vele készült interjúban beszélt többek között a mai független fiatal alkotók helyzetéről: „A fiatalabb generáció igazából nem tudott beilleszkedni a finanszírozásba. Ők elsősorban külföldi együttműködések keretében tudtak pénzt szerezni. A nagyobb csoportok, melyek már bizonyítottak, valamilyen szinten bent maradtak a finanszírozásban. Vannak, azért, akik az éhhalál szélére kerültek, ilyen például a Krétakör és jó pár társulat. Nekik igen sok nehézséggel kell szembenézniük. De a nagy vesztesek a fiatalok. (…)” – fejtette ki a Trafó alapító-igazgatója, majd hozzátette:

 

„(…) Azok a társulatok, amelyek régebb óta léteznek, jelentősebb összegeket kapnak, az új együttesek már nem. És kevés a fellépési lehetőségük is. A külföldi érdeklődés viszont nagyon intenzív ezután a generáció után. (…)” – mondta, majd a legfiatalabb alkotó generáció szemléletét jellemezte:

 

trafo

Szabó György (forrás: Trafó)

 

„Ez a generáció másképpen áll a valósághoz, és másképpen is fejezi ki önmagát, mint a többiek. Attól még, hogy politikai háború folyik a társadalomban, ők a maguk életét akarják élni, amiben van kicsike társadalomkritika is, de több humor és szeretet. Igazából a saját személyes problémáikkal birkóznak. Azzal, hogy mint művészek meg tudjanak kapaszkodni. De közben látják a mostani megosztottságot, és távol akarnak maradni ettől. Nem akarnak táborokhoz tartozni, nem látják ezek értékeit, és inkább nagyon személyes nyelvet használnak.” – fogalmazta meg meglátásait Szabó György.

 

A Trafó vezetője arról is beszélt, miért tartja fontosnak ezt a generációt támogatni: „A mostani kultúrpolitika nem preferálja ezt a területet. Amit a fiatalok csinálnak, arra többen azt mondják, hogy az nem művészet. Szinte mindenki az szeretné, ha a nyolcvanas-kilencvenes években kialakult hagyományokat folytatnák. Ők azonban nem ezt teszik, a maguk módján dolgoznak tovább. És van egy fiatal közönségük, amelyiknek fontos, hogy színházba járjon. Ezért mi helyzetbe akarjuk hozni őket. De a pénztelenségből adódó kényszerhelyzet is afelé lök bennünket, hogy nyissunk feléjük.” – mondta, végül arról szólt, milyennek látja a Trafó jelenlegi helyzetét.

 

„Nehéznek, és ezért érdekesnek is. Újra keressük az identitásunkat, újra kell definiálnunk magunkat. Nekünk mindig is az volt a feladatunk, hogy szocializáljuk az előadó-művészeteket. Nehéz, még öt-hat évvel ezelőtt is könnyebb volt.” – árulta el Szabó György.

 

A teljes interjúból kiderül az is, milyen a munkamegosztás közte és Nagy József ügyvezető igazgató között, hogyan látja a függetleneket támogató játszóhelyek státuszát, és az is, mennyire szükséges ma az alkotóknak a bulvár felé fordulni.

 

A teljes cikk ide kattintva érhető el.

Forrás: Népszava

 

süti beállítások módosítása