A Radnóti Színház december végén mutatta be a Karamazov testvéreket. Pál Andrással a Marie Claire magazin beszélgetett Szmergyakov karakterének megformálásáról. Lapszemle.
"Betojtam, mert nagyon szeretem Dosztojevszkij regényét és borzasztó bonyolult figurának tartom Szmergyakovot. Féltem attól, hogy nem tudom majd úgy megcsinálni, ahogy meglehetne. Őszintén bíztam a rendezőben, Valló Péterben, és reméltem, hogy segíteni fog. Végül is úgy érzem, sikerült kitalálni valamit" - kezdte a Radnóti művésze.
"A színészetben azt szeretem a legjobban, hogy a színpad olyan szituációkat teremt, amik nem fordulnak elő a való életben. Az a feladatom, hogy kutassam és megmutassam, hogyan reagálna a személyiségem ilyen szélsőséges helyzetekben. Ez egyrészt nagyon élvezetes, de ugyanakkor lelkileg megterhelő. Szmergyakov esetében például rettenetesen nehéz volt előhívni magamból a megalázottság érzését – ami egyébként indítékot szolgáltat a gyilkossághoz. Olyan dolgokat kellett felkaparnom az életemből, amikor nagyon megalázottnak éreztem magamat. Előadás előtt mindig le kell mászni ezekbe a bugyrokba" - tette hozzá Pál András.
Pál András a Karamazov tesvérekben (fotó: Dömölky Dániel)
Arra a kérdésre, hogy előadás után hogyan sikerül letenni egy ilyen súlyos szerepet, a színész elmondta, mivel a Radnótiban jó közegben van, ott valamennyire feloldódik utána. Az igazi "lepakolás" viszont hazasétálás közben történik, amikor átgondolja, mit és hogyan csinált, mi volt jó vagy rossz.
Pál András azt is elárulta, szerepenként változó, hogyan készül az adott karakter megformálására. De ilyen esetben, amikor regényadaptációról van szó, figyel arra, nehogy újraolvassa, igyekszik a meglévő benyomásaira hagyatkozni, csak az előadással foglalkozni. "Fontos, hogy ne akarjunk megfelelni a regénynek. Szeretnék mindig nyitott maradni, ezért ügyelek arra, hogy ne legyenek prekoncepcióim a szereppel kapcsolatban" - hansúlyozta.
Pál András a Magyar Színház Színiakadémiáján is tanít. Erről így mesélt: "Van egy végzős osztályunk Őze Áronnal. Felvetődött a kérdés, hogy mit tudok tanítani, amikor még én is tanulom a szakmát. Fontosnak tartom, hogy jó kérdéseket tegyek fel nekik. Abban tudok segíteni, hogy megosztom velük a kétségeimet, amik bennem is felmerülnek egy-egy szerep vagy helyzet kapcsán. Én is sokat tanulok tőlük a generációs különbségek miatt: hogyan gondolkoznak, hogyan reagálnak egymásra, a másságra, a szélsőségekre. Meglepő, hogy mennyivel kisebb ma a szakma presztízse, mint az én időmben volt. Fájó ezt látni, de izgalmas is egyben."
A teljes interjú itt olvasható.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.