Január 19-én a sepsiszentgyörgyi Osonó a Bakelitben játssza az Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadást.
Ajánló a darab elé:
„Anyu. Félek. Sötét van. Hallasz engem? Figyelsz most rám?” (Osonó)
„De tudnod kell, hogy van benned is, mint minden emberben, valami halhatatlan. A világ a tiéd is!” (Márai Sándor)
Ahogy a víz tükrözi az arcot (forrás: Osonó)
Megérett bennünk a vágy, hogy megmérjük a minket körülvevő társadalom lázát és erről beszéljünk a színház eszközeit felhasználva. Előadásunk dokumentarista jellegű, amelyben a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat kutatjuk, így a magányos gyerekek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok és saját magunk történeteit szőttük színházi eseménnyé, folyamatosan keresve a magunkkal, nézőinkkel és az Istennel való találkozás lehetőségét. Hosszú beszélgetéseink és egyéni megnyilatkozásaink eredménye egy közös forgatókönyv lett. Ennek színházi térbe helyezésekor megtapasztaltuk a közösségi alkotás és határaink feszegetésének élményét, létrehozva lelkünk rezdüléseinek derűs vízióját és megmutatva arcainkat, ahogyan a víz tükrözi azokat.
Ahogy a víz tükrözi az arcot (forrás: Osonó)
Ahogyan a víz tükrözi az arcot
Szereplők:
Bilibok Apollónia
Dani Karola
Daragics Bernadette
Kerekes-Salamon Csilla
Kósa Tamás
Mucha Oszkár
Technika: Bernát Szilárd
Videó: Stibál Róbert
Rendező: Fazakas Misi
Bemutató: január 19. 20:00 Bakelit Stúdió