60 milliós különtámogatást kap a Pécsi Nemzeti Színház

Hatvanmillió forint különtámogatást kap a Pécsi Nemzeti Színház a kulturális államtitkárság keretéből - jelentette be a kultúráért felelős államtitkár pénteken a baranyai megyeszékhelyen.

 

 

Hoppál Péter indoklása szerint a kormányzat e többletforrással kívánja elismerni a teátrum elmúlt években elért eredményeit, az ott folyó magas színvonalú szakmai munkát. Hangsúlyozta, hogy a pénzt nem más színházaktól vonják el, és e segítséggel a PNSZ félmilliárd forintra növelt idei állami támogatása még mindig a legalacsonyabb az öt nemzeti besorolású vidéki színházé közül.


A Pécsi Nemzeti Színháznak adott különtámogatás azért is fontos, mert az intézmény kiemelt szerepet vállal a kulturális alapellátás programjának megvalósításában, amelynek lényege, hogy mindenki számára elérhető legyen a minőségi kultúra - tette hozzá.


Rázga Miklós, a PNSZ igazgatója közölte, hogy a 60 millió forintot a művészeti koncepciójuk megvalósításához szükséges tárgyi feltételek biztosítására és létszámemelésre fordítják.


Kiemelte, hogy a színház produkcióira az előző évadban mintegy 120 ezren voltak kíváncsiak, kétszer annyian, mint öt évvel ezelőtt. A kihasználtság ezzel együtt 67-ről 92 százalékra, az előadásaik száma 247-ről mintegy 450-re emelkedett.


A direktor rámutatott, a nézőszám növekedéséhez hozzájárult, hogy több gyermek és ifjúsági darab került műsorra, s népszerűbbek lettek a balett- és operaelőadások, melyeket 2010-ben még 7-8 ezren, az előző évadban már 20 ezren tekintették meg.

 

pecs nemzeti szinhaz

Fotó: pecs.varosom.hu

 

A Pécsi Nemzeti Színházban három új előadás próbaidőszakával indult a 2015-ös esztendő. Tóth Krisztina Évek vándora című meséjét Horgas Ádám viszi színre zenés időutazásként a Kamaraszínpadon február 20-án. Balogh Elemér és Kerényi Imre Csíksomlyói passióját Nagy Viktor rendezi, a koreográfiákat Vincze Balázs készíti, a bemutató március 6-án lesz a Nagyszínházban. A Don Giovanni című opera Gulyás Dénes rendezésében március 27-től látható a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán.

 

A nagy érdeklődés miatt 2015. februárjában kétszer is műsorra tűzik az Antigoné című előadást, melyre folyamatosan érkeznek a csoportos előjegyzések. A tavalyi évad egyik legkülönlegesebb előadását Faragó Béla zenéjével Rázga Miklós rendezte.
Kreón szerepében: Rátóti Zoltán.


A Pécsi Nemzeti Színház nemzeti intézményként kiemelt feladatának tekinti, hogy a számos saját produkciója mellett a színház repertoárjától esetleg eltérő kortárs, olyakor formabontó előadásokat, ill. független társulatokat is vendégül lásson. Fellépett már Pécsett - többek között - a Proton Színház (ők hamarosan újra jönnek Utolsó c. előadásukkal), a Thália, ill. angol nyelven a Madhouse Theatre is.


A Magyar Kultúra Napján a hazai kortárs táncszcéna egyik legkülönlegesebb együttese, a TranzDanz vendégeskedik a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínpadán Kovács Gerzson Péter: DiverZity című koreográfiájával, február 16-án pedig a budapesti Katona József Színház mutatja be a Musik, Musikk, Musique című koncertvarietét a Nagyszínpadon.

A 39 lépcsőfok című bravúros krimi-vígjáték a Thália Színházban megrendezésre kerülő Humorfesztiválra, valamint a Kaposvári Csiky Gergely Színházba kapott meghívást. A Pécsi Balett második alkalommal mutatja be a Carmen-t Budapesten, a Művészetek Palotájában, a Hófehérke és a hét törpe című mesebalettet pedig a Veszprémi Petőfi Színházban adja elő a pécsi balett társulat a veszprémi gyerekeknek február 8-tól az évad során összesen 13 alkalommal.

 

Forrás: MTI, pnsz.hu

 

 

süti beállítások módosítása