Radnay Csilla: „Nem érzem magam meztelennek a színpadon”

A HOPPart és a Nemzeti Színház egykori színészével, a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagjával beszélgetett a Magyar Narancs munkatársa. Lapszemle.

A Magyar Narancs cikkéből:

 

Radnay Csilla a vele készült interjúban válaszolt többek között arra a kérdésre, hogy nem hiányzik-e neki a független társulati lét. „ Én nem éreztem annyi szabadságot a független éveimben, mint amennyit a kőszínházakban kaptam. Akkor kiszolgáltatottabbnak éreztem magam, de nem a bizonytalanság miatt: sokkal rosszabbul bántak az energiáimmal a független munkáim során, mint most, amikor ugyan bizonyos korlátok közé vagyok szorítva, de jól bánnak az időmmel és az erőimmel. Ez nagyobb szabadság, mint a függetlenség a folyamatos késésekkel, el- és szétfolyásokkal.” – fejtette ki véleményét a színésznő, majd hozzátette: „Most is szeretek kilépni, és független társulatokkal dolgozni, de alapvetően nem vágyódom el.”

 

A színésznő beszélt arról is, mi zajlik Székesfehérváron. „A folyamat nagyon hasonlít ahhoz, amitől a Nemzeti Színház is különleges volt: nagyon jó csapatot sikerült összeverbuválni. Meglepetés az élettől, hogy másodszor is egy ilyen - mind szakmailag, mind emberileg - rendkívüli közösségbe csöppenhettem. Persze ahhoz, hogy ez ne csak egy színház legyen a sokból, a jó társulaton kívül sok minden más is kell.” – fogalmazott, majd a kísérletező előadások vidéki fogadtatásáről ejtett szót.

 radnay2

Radnay csilla (forrás: origo)

 

„Nyilván mindenki komoly mondanivalókat szeretne felsorakoztatni, de vidéken ez talán egy kicsit nehezebben és lassabban megy. De így is elég nagy lépésekben halad a színház, és meglepő, de erre a közönség is jól reagál.” – mondta Radnay Csilla, majd beszélt az operett- és musicalszerepekhez való viszonyáról is.

 

„Egy társulat részének lenni azzal is jár, hogy olyan - egyébként roppant hálás - feladatok is megtalálnak, amelyek sosem voltak a szerepálmaid. Mint Eliza Doolittle: egyáltalán nem vagyok egy musicalfan - hiába aposztrofáltak már musicalszínésznőnek, amitől rosszul vagyok -, mégis örülök ennek a kis "kényszernek", mert nyitottá tesz, és nyitottan tart.” – fogalmazott

.

Radnay Csilla azt is elárulta, milyen érzés negyed órán keresztül meztelenül állni a Félkegyelmű című előadásban. „Nem szeretem nézni a színpadi meztelenséget; mindig azt gondolom, hogy "jaj, szegény, biztos azt gondolta, hogy ez majd megoldja a helyzetet", és zavarba is tudok tőle jönni. Amikor felmerült az ötlet Hargitai Iván rendezőben, azt gondoltam, majd rólam is ugyanezt fogják mondani. Azért egy próbán levetkőztem: azt hittem, egyértelmű lesz, hogy ez így szar, de mindenki szerint komoly pluszt adott hozzá az előadáshoz - úgyhogy minden ellenérzésem ellenére rádumáltak. Érdekes, hogy nem érzem magam meztelennek, nem érzem, hogy a nézők valami olyasmit látnának, ami az én legbelsőbb magánügyem. Azt gondoltam, iszonyú felháborodás lesz a nézőtéren, de a taps során kifejezetten hálás arcokat is látok, még az idősebb nők körében is. Bírják, jól kezelik.” - mondta el tapasztalatait Radnay Csilla.

 

A teljes interjúból kiderül az is, mit gondol a politika és a színház kapcsolatáról, és az is, miért nem maradt a Nemzeti Színháznál a vezetőváltáskor.

 

A teljes cikk a Magyar Narancs nyomtatott változatában olvasható.

 

forrás: Magyar Narancs

 

süti beállítások módosítása