"Itt és most történik minden" - Villáminterjú Dobó Enikővel a Csoportterápiáról

A kecskeméti nézőket is meghódította a Csoportterápia, melyben Dobó Enikő a folytonos sértettségbe menekülő, testképzavaros Jettit alakítja. 

 

Ajánló a darab elé:

 

Mindannyian segítségre szorulunk. Ki- ki a maga módján keres megoldást a hétköznapjait megkeserítő problémákra. Közülünk páran úgy döntöttek, csoportterápiába fojtják bánatukat, mert egyedül nem megy. Csábító lehetőség a mieinkkel hasonló sérüléseket elszenvedettek társaságában megvitatni gondjainkat - egy hozzáértő vezetésével. Már az is sikerként könyvelhető el, ha egyértelmű kérdéseket tudunk megfogalmazni ügyünket illetően, például, hogy hol van az orvos? Nélküle nem biztos, hogy a leggördülékenyebben indul ez a történet és különben is, kik ezek itt körülöttem a mondvacsinált problémáikkal, mikor az én életem sokkal nagyobb kátyúban van?!

 

Ám, kedves nézők, ne sejtsenek mindemögött száraz, unalmas, diagnosztizálással töltött órákat, hiszen a Szente Vajk, Bolba Tamás és Galambos Attila alkotta írótrió humorban és dalban mondják el... A Cseke Péter rendezésében látható „mjuzikelkámedire" hónapokra előre elkapkodták a jegyeket a nézők. 

 

10915219 871049192958175 4774484357086538118 n

 

Villáminterjú Dobó Enikővel:

 

- Számítottatok ekkora sikerre?

 

- Reméltük, hogy így lesz, hiszen a darab eleven és szellemes, a szövegek sziporkázóak, a zene a műfaj legjobbjait idézi, s mindezt profin felépített karakterek közvetítik. Cseke Péter rendezésében itt és most történik minden: a három férfi és három nő a kecskeméti Radó Vilmos Művelődési Központban találkozik, hogy csoportterápián vegyenek részt. Tökéletesen valós a helyzet, ami a nézők számára átélhetővé, és persze nagyon szórakoztatóvá teszi a történetet. Egyébként mi magunk is nagyon szeretjük, és nagy kedvvel játsszuk.

 

10928857 871049146291513 5920460159038980163 n

 

- Kedvenc szöveg?

 

- Jetti egyik kiborulása után kiderül, hogy Lajos - akit Mikó István alakít - eltévedt: azt hitte, hogy a színjátszó körben van, s ez az egész a próba része. Ekkor Jetti felsóhajt: „Látjátok, annyira gáz vagyok, mintha jelenet lennék!" Ezt imádom!

 

- Mit gondolsz, miért ilyen népszerű téma manapság a pszichoterápia?

 

- Minden felgyorsult körülöttünk, és a folyamatos rohanásban a kapcsolatok könnyen rutinszerűvé válhatnak. Aki nem figyel tudatosan arra, hogy a kapcsolatainak valódi tartalma legyen, az kapaszkodó nélkül maradhat.

 

10906577 871049062958188 6339415076184324157 n

 

- Szerinted segíthet egy kívülálló?

 

- Sokkal jobban bízom a pszichológiában, mint az ilyen-olyan „mágusokban". Egy képzett pszichológus szerintem lényegesen többet segíthet a problémák megoldásában.

 

(Rákász Judit interjúja)

 

Forrás: Kecskeméti Katona József Színház

 

süti beállítások módosítása