Először játszanak együtt - Interjú Kútvölgyi Erzsébettel és Gyabronka Józseffel

Január 21-én premiert tartanak a Rózsavölgyi Szalonban, ahol első alkalommal játszik együtt Kútvölgyi Erzsébet és Gyabronka József.

Michael Frayn Koppenhága című színdarabjában a két művész mellett Őze Áron is színpadra lép. A Tony-díjas alkotás apropója a két világhírű atomfizikus, a dán Niels Bohr és a német Werner Heisenberg 1941-es dániai találkozása. A korábban szoros baráti- és munkakapcsolatban lévő tudós viszonya ekkor szakadt meg, melynek pontos okait a történészek a mai napig nem tudják. Kétségtelen, hogy Heisenberg a náci Németország atomprogramjának vezetőjeként az atombomba feltalálásán dolgozott, míg a zsidó származású Bohr mélyen ellenezte azt. Milyen morális döntéseket kell és lehet meghozni egy tudósnak a saját és az emberiség érdekében? A dráma többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Dolgoztatok már együtt?

K.E.: Elsősorban azért vállaltam el a felkérést, mert azt mondták, hogy a Gyabi lenne a partnerem. (kuncog) Azonnal igent mondtam, bár akkor még azt sem tudtam, mi is a színdarab. Soha nem dolgoztunk együtt színpadon, de nagyon vágytam a közös munkára. Ő olyan bölcs és annyira neki való ez a szerep. Zseniális döntés volt, hogy igent mondtam.

GY.J.: Rádióztunk együtt annak idején, a ’70-es évek közepén. A múlt évezredben. (nevetnek)

Mennyire nehéz a darab nektek, színészeknek?

GY.J.: Ez egy nagyon érdekes, különleges, izgalmas darab. A nézők könnyen meg fogják érteni, mert zseniálisan fogjuk játszani, de megtanulni borzasztóan nehéz. Azt hiszem életem legnehezebb szövegét tanulom.

K.E.: Én is így vagyok vele. És nem csak a kvantummechanika és a komplementaritás elve miatt, nem. Egészen más itt a gond. Az idősíkok állandóan változnak, nekem ez okozza a legnagyobb nehézséget. Az egyik pillanatban még a három halott a jelenben, vagyis 2015-ben beszélget, majd visszaugrunk 1941-be, aztán 1924-be, vagy épp 1949-be. Ennek logikáját és az ebből adódóan felmerülő témaváltásokat, nehezen tudom még rögzíteni. Ráadásul, miközben a két férfi a tudományos emlékezettel bíbelődik, én, Bohr feleségeként, az érzelmi emlékezetet viszem, ami szintén nem kínál sok kapaszkodót.

A nézők számára mennyire lesz mindez érthető?

GY.J.: Ez egyáltalán nem egy fizikáról szóló értekezés. Elhangzik majd egy-két olyan dolog, amivel lehet, hogy először találkoznak a nézők, de azt sem nehéz megérteni.

K.E.: Valló Péter nagyszerű dolgokat talál ki, amivel megsegíti az eligazodást az idősíkok között. Például egy széket arrébb teszünk, és rögtön tudjuk, hogy 1941-ben járunk.

GY.J.: Péter mindenféle  szcenikai segítséggel szolgál majd, amit most nem árulhatok el, de biztos vagyok benne, hogy a nézők érteni fogják az előadást. És ha épp nem tudják, hogy ez egy másik idősík, akkor is érteni fogják, mert a játék folyamatában ez mindenképpen kiderül.  

A szereplők valós, történelmi személyek. Mennyire ástátok bele magatokat az életük, a munkásságuk tanulmányozásába?

K.E.: Gyabi nagy kutató. Rendszeresen küldi nekünk az anyagokat. Persze egy-két dolgot megnéz az ember. Természetesen utánanézem, mi is a kvantummechanika meg a részecskegyorsítás, de csak egy bizonyos alapszinten, mint amikor fizika órán az ember jobban érdeklődik a padtársánál és rákérdez valamire.

GY:J:: Ha megnézed az interneten azt a pár mondatot, amit a téma kapcsán írnak, és abból  megértesz valamit, az már bőven elég. Persze amennyiben egy problémát picit mélyebben tárgyalunk, annak is utánanézek. És beszélgettem egy zseniális középiskolai tanárral, aki minden kérdésemre megadta a választ.

A ti olvasatotokban miről szól a színdarab?

GY.J.: Nagyon sok mindenről. Barátságról, egymás munkamódszerének bírálatáról, erkölcsi hozzáállásról. Azt boncolgatja Freyn, hogy az embernek van-e joga egy olyan probléma megoldásán dolgozni, ami elpusztíthatja az egész emberiséget. Ez nem csak a fizikusoknak, hanem minden embernek erkölcsi dilemmát okozhat. De emellett annyi minden másról is szól! A családról, a gyermekeink iránti felelősségről, arról, akik mi vagyunk most hatvanvalahány évesen, illetve Áron negyvenvalahány évesen. És persze, azonnal felismerem azt a három mondatot, ami súlyosan rólam szól, a gyerekeimmel, az életemmel, a vállalásommal kapcsolatban.

K.E.: Margrethe, Bohr felesége gépelte férje tudományos értekezéseit, gondolatait, és bár nem értett ezekhez a dolgokhoz, miután sokat írt róla, egy idő után mégis csak kicsit járatos lett benne, mindenesetre, fel tudott tenni kérdéseket. Ettől egészen más a viszonyuk, mint Heisenbergéknek, akiknek azon kívül, hogy az asszony hét gyereket hozott a világra, gyakorlatilag semmilyen kapcsolatuk nem volt egymással. El is mondja Heisenberg, hogy irigyli Bohrt, mert van egy olyan társa, akivel tud beszélgetni. Ugyanakkor ő neveli a gyerekeket, viszi a háztartást. Azt gondolom, hogy a férjénél jóval inkább érzi Heisenberg erkölcsi felelősségét, miközben a darab nem arról szól, hogy fölötte pálcát törnénk.

GY.J.: Van még egy nagyon lényeges dolog. Bohr és Heisenberg három évig teljes szimbiózisban dolgozott együtt, egymáshoz nagyon-nagyon közel kerülve, és úgy emlékeznek erre a három évre, mint életük legszebb idejére. Nem csak azért, mert éjjel-nappal együtt voltak és fizikáról beszéltek, hanem mert rendkívül lényeges emberi dolog történt velük: megtermékenyítették egymás gondolatait, nagyszerűen csináltak valamit, és olyasmit hoztak létre, ami ha eltekintünk a végeredménytől, az ember életében rendkívül fontos. Remélhetőleg mindenkinek van ilyen szakasz az életében, amire úgy emlékszik vissza, hogy akkor volt a legokosabb, a leghatározottabb, a legérzelemgazdagabb, a legfantáziadúsabb, mégpedig azért, mert együtt dolgozott valakivel vagy valakikkel és így hatottak egymásra. Persze ez a viszony mindenféle szexualitástól mentes, egy igazi barátság vagy ha tetszik egy apa-fiú viszony. Épp ezért olyan fájdalmas, hogy nem tudjuk azóta sem, miért vesztek össze végérvényesen akkor ott, Koppenhágában.

Állást foglal-e valamelyik fél mellett a szerző és a néző el tudja-e majd dönteni, kinek volt/van igaza?

K.E.: A maga szemszögéből mind három embernek teljesen igaza van. Az biztos, Margrethe rendkívül szereti, tiszteli a férjét, kedves, jó és okos embernek tartja, a nácikat pedig gyűlöli, ezért ő nem csak érzelmi emlékezeteiben, hanem minden érzelmében elfogult. Ugyanakkor történelmi tény, hogy Heisenberget sokkal többen ismerik, mint Bohrt, holott ő volt az „atya”, aki annak idején maga mellé vette az egykori kis segédtanárt. Természetes, hogy másképp fog reagálni erre a történetre egy nő, egy zsidó ember vagy egy tudós.  Most három különböző néző típust mondtam, pontosan amiatt, mert ezt a három témát is feltétlenül boncolgatja a darab. Annyiféle igazsága van a műnek. Hogy ki mellé áll majd a néző? A jó isten tudja. Figyeljen, és akkor szeretni fog bennünket és valami elegyét látja ennek az igazság halmaznak.

GY.J.: Heisenberget, mint német fizikust kiközösítették a háború után, bár  a nürnbergi perben felmentették őt. Bohr pedig élete végéig köztiszteletben állt, annak ellenére, hogy miután Amerikába emigrált tevékenyen részt vett az atombomba előállításában, vagyis neki tényleg köze volt minimum 100 ezer ember halálához Hirosimában.  Tehát ez egy igen bonyolult kérdés.

Mivel ajánljátok? Miért jöjjenek el megnézni az előadást?

K.E.: Van egy 2000-ben Tony díjat elnyert színdarab. Van benne három borzasztóan izgalmas, összetett személyiség. Az előadást Valló Péter rendezi, egészen furcsa, finom körülmények között a Rózsavölgyi Szalonban. Szerintem az is érdekes lehet, ha Gyabronka, Őze és Kútvölgyi összedugja a fejét. A benne felvetett témák pedig olyan alapvető emberi kérdéseket boncolgatnak, ami miatt minden 14 év fölötti embernek ajánlom.