Mácsai Pál: „Merni kell elindulni a bizonytalanba”

Az Örkény Színház igazgatóját az Origo kérdezte.                                                                                                    

 

Az Origo cikkéből:

 

Ha az olvasó fölmegy a honlapunkra, elolvashatja, a beadás napján nyilvánossá tettem. Elég hosszú” – mondta az Örkény Színház vezetésére egyedüliként beadott pályázatáról  Mácsai Pál. A direktor szerint a pályamű dióhéjban arról szól, hogy egy színháznak szilárd esztétikai, ízlésbeli, világnézeti alapvetése kell legyen, hogy a valóságra – amelynek egyetlen állandó eleme a változás – megrázkódtatások nélkül tudjon reagálni.

 

Úgy érzem, a mi kiindulásunk állja az idők próbáját, ezért változatlanul repertoárszínházi, társulati működést tervezek, továbbra is ragaszkodunk a jó színpadi irodalomhoz, és ahogy eddig is, az esztétikai és közéleti nyitottságot jelölöm meg célként” – tette hozzá.

 

Macsai Pal

Fotó: fidelio.hu


Mácsai Pál elmondta, a pályázatban arról is szó esik, hogy miért szeretnék, ha lenne stúdiószínházuk. Legtöbbet az IRAM – Ifjúsági Részleg és AlkotóMűhely nevű színház-pedagógiai programukról írt, amit azért hoztak létre három évvel ezelőtt, hogy középiskolásokat tanítsanak „színházat nézni, és általában a művészetről gondolkodni”.

 

A direktor szerint az, hogy egyedüliként pályázott az Örkény Színház vezetésére azt jelenti, hogy rendben mennek a dolgaik, és nem a megmaradásuk a tét, hanem az, hogy mit tudnak kezdeni a jövőjükkel. „Ez az igazi feladvány egyébként, fejlődésben lenni, kíváncsinak maradni, nem lelassulni. Természetesen sokkal jobb ezzel foglalkozni, mint azt latolgatni, tetszünk-e éppen a kultúrpolitikának. Ilyen jellegű konfliktusunk egyébként soha nem volt, és efféle mérlegelés nem volt része a műsortervek összeállításának sem. Ez a helyes, és ezt tervezzük a jövőben is” – szögezte le az igazgató.

 

A kérdésre, hogy vannak-e kedvenc színpadi szerzői, akiket szívesen rendezne, Mácsai Pál így felelt: „Nincs kedvencem. Jövő évad végén kerülök sorra, mint rendező, de ilyenkor ez a lista még több címből áll, és lehet, hogy nincs is köztük az, ami mellett végül döntök. Szeretném, ha kortárs darab lehetne. Néha én magam is meglepődöm, mi áll nekem kézre.

Azon sem én, sem más nem csodálkozik, ha mondjuk Örkényt rendezek. Az már nem volt biztos, hogy például Jarry Übü királyán, ami vad és zabolátlan anyag, fogást találok. Azt se gondoltam volna előre, hogy nemigen tudok mit kezdeni a Tarelkin halála című színművel. Ez elég kiszámíthatatlan. Csak annyi biztos, hogy merni kell elindulni a bizonytalanba, a járt utat a járatlanért mentalitás a művészetben nem vezet sehova”.

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

 

süti beállítások módosítása