A magyar kultúra napja - Lovas színházzal ünnepelt a Fővárosi Nagycirkusz

Megemlékezéssel és lovas színházi produkcióval ünnepelte a Fővárosi Nagycirkusz a magyar kultúra napját.

A külföldön elismert magyar cirkuszművészek főszereplésével futó Magyar Cirkuszcsillagok című műsor magyar kultúra napi előadását Pintér Tibor Nemzeti Lovas Színházának fellépése egészítette ki, valamint egy műsorblokkal megemlékeztek - születésének 130. évfordulója alkalmából - a műfaj egyik kiemelkedő művészéről, az auschwitzi haláltáborban meggyilkolt Hirsch Zoltán bohócról is, aki a két világháború közti időszakban az egyik legsikeresebb magyar cirkuszművésznek számított.

 

Pinter Tibor

 

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az előadás megnyitóján hangsúlyozta, hogy ez a mai nap arról is szól, hogy megmutassa, a magyar kultúrának milyen fontos szegmense a cirkuszművészet, hiszen az olyan nagy múltú cirkuszművész dinasztiákat, mint az Axt, Richter vagy a Donnert családok, nemcsak Magyarországon, hanem a világ minden táján jegyzik.


Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy a Fővárosi Nagycirkusz kiemelt nemzeti intézményként évek óta ünnepli meg méltó módon a magyar kultúra napját, ezen kívül pedig számos olyan eseményt és jótékonysági előadást szervez, amellyel a hátrányos helyzetű csoportok számára is lehetővé teszi, hogy átéljék a cirkusz élményét.


"Ez a mai nap emlékezés Zoli bohócra és másokra is, akik az elmúlt 130 évben a magyar cirkuszművészetnek kiemelkedő alakjai voltak" - hangoztatta Rétvári Bence.


A csütörtöki programban fellépett mások mellett Richter Flórián lovas és elefántszámával, a Donnert lovascsoport, Axt Ibolya trapézművész, a Rippel fivérek, Pakucza József erőművész, Ádám Krisztián magasdrót produkcióval és a Baross Imre Artistaképző növendékei is.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása