70 éve halt meg Szerb Antal

70 éve, 1945. január 27-én halt meg Szerb Antal író, irodalomtörténész, műfordító.

Szerb Antal pályájáról:

Művelt, asszimilált zsidó értelmiségi családban született 1901. május 1-jén, katolikus hitben keresztelték meg, keresztapja Prohászka Ottokár volt. A piarista gimnáziumban, majd a pesti bölcsészkaron tanult Szerb Antal költőként indult, de nem volt igazán lírai alkat. Igazi terepe a próza lett, széles körű műveltsége, csillogó intelligenciája, biztos formaérzéke, finom humora itt nyilvánult meg leginkább. 1924-ben magyar-angol-német szakon doktorált, ezután a Vas utcai Felsőkereskedelmi Iskolában tanított mindaddig, amíg a zsidótörvények le nem parancsolták a katedráról. Közben hosszabb-rövidebb időt külföldön, Párizsban, Olaszországban és Londonban töltött.

1930-ban az Erdélyi Helikon című folyóirat pályázatot hirdetett a magyar irodalom történetének megírására. Szerb tárgyi és mesterségbeli tudása méltó terepet talált magának a kibontakozáshoz, és az 1932-re elkészült Magyar irodalomtörténet elnyerte az első díjat. Az 1934-ben Kolozsvárott megjelent mű országos hírnevet hozott neki, ám egyúttal vihart is kavart, mert a magyar irodalom jeles és kevésbé jeles alakjait egyszerűen leemelte a piedesztálról, emberközelbe hozta őket és műveiket, csodálat és megrendültség helyett szeretettel teli iróniával, olykor humorral írt róluk. Nem kevésbé olvasmányos és nem kevésbé "szentségtörő" az 1941-ben megírt A világirodalom története sem, amely a második világháború után okozott zavart a szovjet fejezet miatt, és csak jóval később jelenhetett meg teljes egészében.

A harmincas évek voltak írói és közéleti munkásságának legmozgalmasabb évei: 1933-ban a Magyar Irodalomtudományi Társaság elnökévé választották, 1935-ben és 1937-ben Baumgarten-díjat kapott, előadásokat tartott a Magyar Rádióban, és közben fáradhatatlanul írt és fordított. Ekkor született meg két nagy sikerű regénye: a Pendragon-legenda, amely szerencsésen ötvözi a kalandregényt, a krimit, a kultúrhistóriát és mindezek paródiáját, valamint az 1937-es Utas és holdvilág, a magát kereső ember önelemző regénye.

A negyvenes évek elejétől, a nácizmus térhódításával a katolikus hitben nevelkedett Szerb Antal számára beszűkültek a lehetőségek, állásából elbocsátották, a Magyar irodalomtörténetet indexre tették. 1943-ban, majd 1944 júniusában munkaszolgálatra hívták be. Előbb Pesten dolgoztatták, ebben az időben állította össze - Nemes Nagy Ágnes segítségével - utolsó művét, a Száz vers című gyűjteményt. 1944 novemberében Sopron mellé, előbb Fertőrákosra, majd Balfra vitték. Innen felesége és befolyásos ismerősei kétszer is próbálták megszöktetni, de nem hagyta magára vele együtt szenvedő barátait, írótársait, Sárközi Györgyöt és Halász Gábort. Az állandó nélkülözéstől, a kemény munkától és ütlegeléstől legyengült írót 1945. január 27-én egy nyilas keretlegény puskatussal verte agyon.

Sírja Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben található. Nevét a fővárosban utca és gimnázium őrzi. 1968-ban Balfon emlékművet avattak, amelyen Szerb Antal szavai olvashatók: "A szabadság nemcsak egy nemzet magánügye, hanem az egész emberiségé is."

Interjúrészlet Szerb Antallal:

(1937. június 1. Új Szemle)

(…)
Szerb Antal beszédében is egyike a legmulatságosabb embereknek, akikkel valaha találkoztam. Ötletes, ironikus, maliciózus, rezignált – fölváltva és együtt, „mint egy angol”. Németh László gúnyolódott egyszer a „pesti franciákról”, Szerb a „pesti angolok ősapái közé tartozik.

-Irodalomtörténeted – kezdtem beszélgetésünket – a csehszlovákiai magyar értelmiség jól ismeri. Azóta keveset hallottak rólad. Mit csináltál az eltelt három év alatt és min dolgozol most?
-Hogy mit csináltam? Megéltem. Mainapság mindenki mellszobrot érdemel, aki meg tud élni. Sokat fordítottam, legutóbb Rose Macaulay egy regényét. Megírtam a Hétköznapok és csodákat és most fejeztem be egy regényt, a címét még nem tudom.

-Új regényed nyilván a Hétköznapok és csodákban ábrázolt elveidet fogja illusztrálni. Beszélj valamit azokról az új európai írókról, akiket nálunk nem ismernek.
-Inkább a saját regényemről beszélek. A legrokonszenvesebb vonása az, hogy nagyrészt Olaszországban játszódik. Ezenkívül főképp a nosztalgiáról van szó benne. A nosztalgiáról általában, arról a nosztalgiáról, ami túlmegy a honvágyon, az ember vágyán az ifjúsága után, arról a nosztalgiáról, ami minden vágy alján a teljesülhetetlenséget jelenti. Ebből is látható, hogy romantikus a regény. Esti olvasásra készült.

-Azt fogják rád, néha a barátaid is, hogy frivol vagy, felelőtlen vagy mint író. Szerinted mi az író feladata, hivatása?
-Mondd meg mindenkinek, akit illet, hogy én nem vagyok frivol. Én neo-frivol vagyok. Az nem ugyanaz. Az író feladata szerintem főképp az, hogy írjon. De csinálhat mást is.

-Na és mi a véleményed a bal- és jobboldal viszályáról? Te éppen legutóbbi könyved alkalmával voltál kénytelen tapasztalni, milyen védtelen, szabad préda az író, ha nem csatlakozik egyik oldalhoz sem.
-Igen, sajnos. Ha az ember szívvel-lélekkel az egyik oldalhoz tud húzni, az jó és olcsó. Azt hiszem, a világnézethez külön tehetség kell. Vannak emberek, akik már kész világnézettel születnek, sőt a legtöbb ember, azt hiszem. De vannak, akik egész életükben nem tudnak ilyesmire szert tenni. Hidd el, ez nem csak az emberek hibája. A világnézeteké is.

-Irodalomtörténetedben írod a Nyugat mozgalmáról, hogy nagy alakjai is tulajdonképpen el voltak maradva egy korszakkal a kortárs európai vezető szellemek modora ízlése és problematikája mögött. Hogyan látod a mai magyar szellemi életet ebből a szempontból?
-Kérlek, a Nyugat áttörésekor Ignotus és társai kétségkívül meg voltak győződve arról, hogy a kor és Európa legmodernebb eszméit képviselik. Mi is ezt hisszük magunkról. Azt majd csak a fiatalabbak fogják tudni megállapítani, hogy igazunk volt-e vagy sem. Néha az az érzésem, hogy egy olyan író, mint például Márai, ma sokkal európaibb, mint az európai írók, annyira európai, amennyire egy francia vagy német nem is lehet, csak egy margóra került nemzet írója. Erről különben Dosztojevszkij is ír a Sihederben, az oroszok európaiságával kapcsolatban. Kár, hogy ti már nem olvastok Dosztojevszkijt. Az irodalomtudomány szempontjából mindenesetre előbbre vagyunk ma, mint mestereink, a németek, mert mi ott tartunk, ahol ők tíz évvel ezelőtt, ők viszont azóta retrogradáltak nem tudom hány évtizedet.

-Gondolom neked nincs túlságosan ínyedre a mi közép-európai kultúrközeledésünk. Látod értelmét az Új Szellem munkájának?
-Én elhittem nektek, hogy van valami közös szellemiség a kelet-közép-európai népekben, és hogy ezen az alapon egyszer megtalálhatnánk egymást.