Kultúrházak éjjel-nappal - Mintegy ezer program a kínálatban

Mintegy ezer program várja február 13. és 15. között az érdeklődőket országszerte a Kultúrházak éjjel-nappal rendezvénysorozaton - mondta el Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár és Sajó Attila, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke csütörtökön a vecsési Bálint Ágnes Kulturális Központban tartott sajtótájékoztatón.

Idén először a határon túli művelődési intézmények is bekapcsolódhatnak az immár kilencedeik alkalommal megrendezendő programba, amelyhez február elsejéig csatlakozhatnak a kultúrházak.


Hoppál Péter kiemelten fontosnak és támogatandónak nevezte a helyi közösségek kultúra mentén történő újjászerveződését. A kultúrházak ennek a tevékenységnek a bázisai, a programsorozat erre is ráirányítja a figyelmet - tette hozzá.

 

kh-ejjel-nappal-2015

 

A kultúrházak, művelődési központok közösség- és értékteremtő szerepéről kiemelte: a Kultúrházak éjjel-nappal program a szakemberek, civil szervezetek és az önkormányzatok bevonásával hatalmasra tárja a kapukat, hogy minél többen találkozhassanak kulturális lehetőségekkel, művészeti produkciókkal.


Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az országban mintegy négyezer kulturális értékteremtést szolgáló helyszín van, ahol évente mintegy 80 milliószor fordulnak meg az emberek.


Rámutatott arra is, hogy a közművelődési szakemberek, a közgyűjtemények országos hálózata hatalmas erőforrást és értéket jelent, ezért tartották fontosnak, hogy a tavalyi után idén is 10 millió forinttal támogassák a rendezvényt.


Az államtitkár kitért a kulturális közfoglalkoztatottak programjára is, mint elmondta, a létszámot bővíteni fogják, legalább hatezren fognak ebben a szférában dolgozni. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy minél több kulturális tér működjön - tette hozzá. Hoppál Péter jelezte azt is, hogy sok, korábban jól működő kulturális-közösségi hely van még zárva, a tervek szerint azonban a közfoglalkoztatottakkal és a szakemberi hálózattal együttműködve, plusztámogatással szeretnék újranyitni ezeket a színtereket.


Sajó Attila, az MNE elnöke a program ismertetésekor kiemelte: ez idáig több mint kétszáz intézmény, szervezet mintegy ezer programjával regisztrálta magát. A főszervező felidézte: a hagyományosan a farsang végén megrendezendő programsorozat fókuszában a közösségek állnak.


A szervezők azt szeretnék, hogy a tavalyi 160 ezres - rekordnak számító - látogatószámot tovább növeljék.


Az elnök szólt arról is, hogy a programsorozat keretén belül pályázati lehetőségekkel kívánják ösztönözni a fiatalokat, a részletekről a www.kulturhazak.hu oldalon és a Facebookon lehet tájékozódni.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása