Lendületbe hozná a Párizsi Operát az új intendáns

A költségvetési megszorítások ellenére 18 új produkciót tervez a 2015/16-os évadra a Párizsi Operaház ősszel hivatalba lépett új igazgatója, Stephane Lissner.

A milánói Scala éléről Párizsba érkezett intendáns az új évadot bemutató, február 4-ei sajtótájékoztatón hangsúlyozta: bátran előre kell menekülni a válságból.

Kifejtette, hogy egyfajta egyensúlyra törekszik az elődje, Nicolas Joel által képviselt hagyományos megközelítés, valamint a 2004 és 2009 között az intendánsi székben ülő Gerard Mortier radikálisabb felfogása között. Ennek szellemében "a világra tabuk nélkül rákérdező" művészeket éppúgy szívesen fogad majd, mint a zenei és esztétikai nívót megtartva szórakoztató produkciókat.

 Palais-Garnier-Paris-Opera-House 1

A párizsi Operaház (forrás: idesignarch.com)

 

A radikálisabb vonalat képviseli mások mellett az olasz Romeo Castellucci, aki Schönberg Mózes és Áron című művével most debütálhat rendezőként a párizsi dalszínházban, valamint a lengyel Krzysztof Warlikowski, aki többek között Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operáját állítja színpadra a 2015/16-os évadban.

A klasszikusok kedvelői Verdi három operáját is láthatják, köztük a Traviatát, valamint a Rigolettót és A trubadúrt, amelyeket új rendezésben állítanak színpadra, utóbbi szereposztásában egy igazi világsztárral, Anna Netrebkóval.

 

Lissner, aki hivatalának elfoglalásakor kiadta a jelszót, hogy a Párizsi Operát a világ "elsőszámú" dalszínházává teszi, a február 4-ei sajtótájékoztatón jelezte, hogy Philippe Jordan zene- és Benjamin Millepied balettigazgatóval szándékukban áll egy "hatéves művészeti projektet" elindítani, további részleteket azonban egyelőre nem közöltek.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása