Rózsák – Fizikai színházi előadás érkezik a Trafóba

A Rózsák című előadást, Urbán András rendezését mutatja be a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház február 10-én a Trafó Kortárs Művészetek Házában.

A mindössze egy alkalommal látható produkció Tolnai Ottó A kisinyovi rózsa című kötete alapján készült. A budapesti előadás előtt a Trafó Különóra sorozatának keretében Tolnai Ottóval Urfi Péter újságíró, az előadás utáni közönségtalálkozón pedig Urbán Andrással Jászay Tamás kritikus beszélget.

 6 1

Rózsák (fotó: Molnár Edvárd)

Ajánló az előadás elé:

 

"Szürreális és abszurd világ ragyog a színpadon, szuggesztív színészi játékkal"

Urbán András 2010-ben már készített előadást Tolnai Ottó műve alapján, ennek újragondolása a mostani produkció. A rendező akkor sok szöveget használt az előadásban, a mostani produkció ettől teljesen különbözik: olyan előadás született, amelyben csak egyetlen rövid szövegrész hangzik el, egyébként a fizikai színház, és a különleges látvány segítségével teremti meg a Tolnaitól ismert világot.

 

 

Urbán András a darabról:

 

"Az irodalmi alapból indultunk ki, de a cselekvéssorok képezik azt az alapot, amiből megszületett a Rózsák, ami bizonyos értelemben független Tolnai Ottó poémájától. Két világ találkozásából áll az előadás, egy fizikai akciósorozat, kimondottan arról, hogy a fizikai akció hogyan válik színpadi költészetté" - idézik Urbán András rendezőt az előadás ismertetőjében.11 2

Rózsák (fotó: Molnár Edvárd)

 

Rendezői módszeréről elmondta: „Ez egy olyan művészi, rendezői módszer, ahol egy előző előadás az újnak az alapja, Tolnai Ottó Kisinyovi rózsája, illetve annak színpadi előadásmódján történő fizikai cselekvések sorozata. Ezt egy olyan vágyként is definiálhatjuk, hogy ez az a momentum, amikor az ember úgy érzi, hogy nem akar megszólalni, nem akar beszélni, valamilyen más formában próbál közölni.” – fogalmaz egy vele készült interjúban Urbán András.

 

12 1

 Rózsák (fotó: Molnár Edvárd)

 

Kritikus szemel az előadásról:

 

„Ennyire görcsbe rándult gyomorral előadást még nem néztem végig. Nagyon óvatosan merem csak megfogalmazni, hogy ez a szavaktól mentes darab a vajdasági rögvalóságról szól egy nagyon kifinomult nyelven, és jobb bele se gondolni, hogy azt állítja-e: ennyi volt. Lehet ezt ragozni, hogy a vajdasági magyaroknak annyi-e, vagy Szerbiának, ám ha valaki, akkor Urbán és a Kosztolányi Dezső Színház képes arra, hogy a camus-i egzisztencializmust átültesse a bácskai prérire.” - Szerbhorváth György, nol.hu

 

54

 Rózsák (fotó: Molnár Edvárd)

 

"Kísérlet ez, igazi színpadi próbatétel, amely a színház költészettel, művészettel való kapcsolatát vizsgálja. Időt és teret hajlít, amint a lehetőségek határtalanságát, az alkotás szabadságát fedezi fel. Mélységeiben érinti meg a lelket, amely csak a valódi művészetre reagálhat ezzel az őszinteséggel, s a hideg télben is melegséget költöztet a szívekbe.” – Gyurkovics Virág, hetnap.rs

 

„Urbán András rendezésében a fizikai színház nyelve maga a líra, ami megengedheti magának, hogy nélkülözzön a továbbiakban mindenféle verbális megszólalást. A kisinyovi atmoszféra sajátja mindaz a kietlenség és sivárság, amelyről nem lehet teljes mértékben eldönteni, hogy csakis a reménytelen semmi helyszíneként tételezhető fel, vagy pontosan ezért valami kezdeteként aposztrofálhatjuk.” - Drubina Orsolya, tiszatajonline.hu

 

25

  Rózsák (fotó: Molnár Edvárd)

 

Kosztolányi Dezső Színház

Rózsák

 

Szereplők: Béres Márta, Mikes  Imre Elek, Mészáros Gábor, Pletl Zoltán

Mozgás: KISS Anikó

Zene: Mezei Szilárd

Rendező: Urbán András

 

Február 20. 20:00 Trafó

 

 

Forrás: MTI, Trafó, tiszatajonline.hu, nol.hu, hetnap.rs, Szinhaz.hu 

 

süti beállítások módosítása