Középiskolásoknak szervez vetélkedőt a kolozsvári magyar színház

Vetélkedőt szervez a színházi világnapra a Kolozsvári Állami Magyar Színház a város középiskolás diákjai számára - közölte szerdán az intézmény.


A kámsz.zip elnevezésű vetélkedőre 3-4 fős csapatok jelentkezését várják február 27-ig. Amint a közlemény fogalmaz, a vetélkedő első szakaszában "online aktivitásra, városban kószálásra és fiktív szereplők bőre alatti fészkelődésre" lesz szükség. A színházi világnapon, március 27-én tartandó második fordulóban a csapatok már szemtől szemben mérkőzhetnek meg egymással a színház büféjében.

 

kamsz zip

 

A benevező csapatoknak létre kell hozniuk a kolozsvári társulat valamely előadásából választott szereplő Facebook-profilját, és az oldalt aktívan kell kezelni a vetélkedőig. A szereplőnek lájkolnia kell kedvenc oldalait, meg kell osztania kedvenc zenéit, videóit, és folyamatosan tájékoztatnia kell kedvelőit arról, hogy mi történik vele.

 

A szereplő idővonalán elérhetővé kell tenni egy legtöbb három perces videót, amelyben be kell mutatni a szereplő egy napját. A munkák értékelésénél a kreativitást, a leleményes megoldásokat, az előadás és a valós világ összeegyeztetésére nyújtott megoldásokat, a szereplő karakterének megőrzését és adaptálását értékelik.

 

A diákcsapatoknak ugyanakkor meg kell szerkeszteniük a társulat által nem rég bemutatott Friedrich Dürrenmatt-darabból, Az öreg hölgy látogatása című drámából ismert Güllen város turisztikai prospektusát. A leírásban ki kell térniük a legfontosabb műemlékek, szórakozóhelyek, az előadásban elhangzó helyszínek ismertetésére. A prospektust olyan kolozsvári helyszíneken készült fényképekkel kell illusztrálniuk, amelyek Güllen város hangulatát idézik.

 

A kolozsvári színház közölte, több napos programmal készül a színházi világnapra.

 

Forrás: hirado.hu

 

 

süti beállítások módosítása