Lukáts Andor színművészt a HVG kérdezte az Apa című darabban alakított szerepéről, a színházi szakma szolidarításáról, és az egykori kaposvári szellemiségről. Lapszemle.
Lukáts Andor az Orlai Produkció új bemutatójában, az Apában egy Alzheimer-kóros férfit alakít. A kérdésre, mennyire ásta bele magát a betegség tanulmányozásába, a színész elmondta, túlságosan nem, amire volt ideje, azt természetesen elolvasta a betegségről. "De sok mindent sejtek, érzek arról, milyen is lehet ebben a kórban szenvedni. Amikor például nem ugrik be egy kollégám neve; vagy annyira szórakozott vagyok, hogy kezemben a telefon és közben azt mondom, hogy nem találom a telefonom – hasonló tüneteket könnyen talál az ember a hétköznapjaiban, ezekből próbáltam felépíteni a szerepet" - tette hozzá.
Az általa alapított Sanyi és Aranka Színházról elmondta, évek óta a saját keresetéből próbálja fenntartani a teátrumot, azonban mostanra a pénze és az energiája is elfogyott. Ekkor villant be egy mentőötlet: megkérdezett más társulatokat, hogy a próbahelyért, illetve a színpadért cserébe beszállnának-e a költségekbe. "Be is fogadtunk néhány sikeres előadást, de ez csak ideig-óráig jelenthet megoldást. Valódi társbérletté jogi okok miatt nem alakíthattuk a színházat, ezért fordultam az IX. kerületi önkormányzathoz, hogy próbáljuk meg módosítani a bérleti szerződést. Választ erre a levelemre azonban soha nem kaptam. Állami támogatást évek óta nem kapunk, és én tulajdonképpen le is mondtam arról, hogy még valaha pályázzak állami szervezethez" - mesélte Lukáts Andor.
Fotó: Tury Gergely, hvg.hu
"Három éve a IX. kerületi színházaknak még volt egy meghallgatása, fóruma az önkormányzatnál, ahol minden színházvezető, legyen az a Nemzeti vagy a Pinceszínház, elmondhatta az ügyes-bajos dolgait. Ezt a beszélgetést kamera is rögzítette. Úgy kell elképzelni az egészet, hogy ülünk körben egy asztalnál, a középen álló kamera végigpásztáz minket, miközben minden színházvezető elmondja, milyen problémákkal küzd a színháza. Főleg az elvonásokról volt szó, csak úgy repkedtek a százmilliók. Amikor aztán rám került a sor, én azt a kérdést szegeztem a többiekhez, hogy nekem ugyan miért kellene beszélnem, a színházam nem kapott semmiféle állami támogatást.
A történethez hozzátartozik, hogy papíron sikeresen pályáztam egy ernyőszervezet égisze alatt egy teljes évadra. A színházam részére 38 millió forintot igényelhettem, amiért öt új darab bemutatását vállaltam az új évadra. Az ernyőszervezet nyert a pályázaton, de az előzetesen beígért harmincnyolcból csak hárommillió lett, amiből jó, ha egy premiert meg tudtam volna csinálni. Igen ám, de végül ezt a hárommilliót sem kaptam meg. Azért nem, mert a többek között Szabó Györgyöt (a Trafó egykori ügyvezető-, jelenlegi menedzser-igazgatója), Gáspár Mátét (a Krétakör korábbi gazdasági igazgatója) foglalkoztató kuratórium elvette ezt az összeget is, anélkül, hogy valaha betették volna a lábukat a színházamba.
Mivel Szabó György ott ült velem szemben ezen a meghallgatáson, azt mondtam, ő erről jóval többet tudna mesélni. Erre azt válaszolta mosolyogva, hogy valakit le kellett húzniuk a listáról. A többi, korábban százmilliókkal dobálózó színházigazgató pedig rezzenéstelen arccal hallgatta ezt a párbeszédet. Ennyit a magyar színházi szolidaritásról. Ilyen helyzetek miatt lett elegem a pályázatok leadásából. Nem is tudom, mit kellene ilyen helyzetekben tenni. Legszívesebben ökölre mennék. Ezt komolyan mondom" - számolt be Lukáts Andor.
A teljes interjú itt olvasható.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.