Nyitrai László: „Adódjon alkalom, amikor a zenéé a főszerep”

Harminc színházi előadás zenei világát alkotta meg, mégis szinte ismeretlen a nagyközönség számára. Nyitrai Lászlót a Ványa bácsi blog kérdezte. Lapszemle.

A Ványa bácsi cikkéből:

Nyitrai László elmondta, zavarja-e, hogy keveset írnak a kritikusok az előadás zenéjéről. „Igen! (nevet) A kritikusok hosszan méltatják a rendezést, a színészi játékot, és jobb esetben fél mondat van a zenéről, mellette zárójelben: Nyitrai László. Tényleg nem jó, ha a zene kitüremkedik, de igyekszem úgy intézni, hogy mindig adódjon alkalom, amikor a zenéé a főszerep” – árulta el, majd azt is megosztotta az olvasókkal, szerinte milyen a jó színházi zeneszerző.

„Viszonylag gyors, képes arra, hogy együttműködjön a többi alkotóval, hajlékonyan tud alkotni: a saját zenéjét hajlandó szabni, vágni. Van valamiféle színpadi érzéke. Én egyébként crossover zeneszerző vagyok, szeretek szimfonikus hangszíneket használni, de szívesen effektelem, keverem pop hangzásokkal, természeti hangokkal” – fejtette ki Nyitrai László, majd arról mondta el tapasztalatait, hogy lenézik-e az alkalmazott zeneszerzést a szakmájában.

„Találkozom ilyen véleménnyel, kizárólag olyanoktól, akik még nem próbálták. Itt nem önálló szerkezetben dolgozol, hanem az adott színdarabot, filmet kell kiszolgálnod, ezért nem elsőrendű az alkotás, mondják. Szerintem ez nézőpont kérdése, mert egy koncerttermi darabnál is vannak elvárások: hol adják elő, kb. milyen hosszú legyen, ki az előadó. Mondjuk a mű szerkesztését illetően szabadabb vagy, az igaz. Itt sok kis tételből áll össze egy kompozíció, és pontosan meg van határozva, hogy milyen hosszú és hangulatú tételeket kell komponálni. Pont ez az izgalmas benne” – vélekedett Nyitrai László.

Nyitrai László (forrás: jegy.hu)

A zeneszerző arra a kérdésre is válaszolt, hogyan bírja az allűröket. „Nekem is van, úgyhogy ha befejeztem az én műsorom, a másokéira is megértővé válok, s végül mindig megegyezünk. Valahogy úgyis be kell mutatni a darabot” – mondta, majd hozzátette: „A színészeknél nagyon bírom, hogy karaktereket képesek építeni a dalokból, náluk igen személyre szabottan kell dolgozni, ki mennyire tud énekelni, milyen a hangja, a stílusa” – sorolta.

Nyitrai László arról is mesélt, milyen a megkötéseken belül alkotni. „Van egy világ, amit meg kell teremteni, de azért azon belül mozoghatsz. Szeretem, hogy minden darab más, egyszer jazzes, egyszer negyvenes évek, egyszer experimentális elektro-pszicho. (…) De ezek nem stílusgyakorlatok. Mindig azt keresem, hogy számomra mit jelent egy adott szitu, én hogy érzem magam egy karakterben és ezt próbálom megjeleníteni (...)” – árulta el, majd a munkafolyamatról beszélt.

„Ha felkér egy rendező, megkapom a szövegkönyvet. Utána szeretem tudni, kik játszanak benne, vannak-e már díszlet- vagy jelmeztervek. Onnan már nekem is beindul a képzeletem, hova tennék zenét, milyen stílusú legyen. Aztán beszélgetünk a rendezővel. Megírok valamit, megmutatom, s ha kell változtatok rajta. Volt olyan, aki nem értett a zeneszerzéshez, de nagyon tudta, hogy mit akar, szinte lediktálta, mit akar hallani. Én leginkább azt szeretem, ha az alapelveket közösen találjuk ki és utána szabadkezet kapok” – fejtette ki a zeneszerző.

A teljes interjúban beszélt még arról, milyen gyakran ír zenét prózai előadásokhoz, mikor kapcsolódik be a próbafolyamatba, és szó esett a zenei „élveboncolásról” is.

A teljes cikk ide kattintva érhető el.

Forrás: vanyabacsi.blog.hu