Venczel Vera nemrég Szepes Mária díjat kapott a Vörös oroszlán című monodrámáért. Erről és a színészi útjáról Szily Nóra kérdezte. Lapszemle.
A Life.hu cikkéből:
Venczel Vera elmondta, milyen érzés egy egész estés monodráma után kilépni a szerepből: „Nagyon föl vagyok pörögve az előadás után, de belül a csendet élem. Becsukom a szemem, amikor elmondom az utolsó mondatot: „emberólomból emberarannyá lettél”. Egyedül vagyok másfél órán keresztül azzal a 60-80 emberrel, aki ide befér, és ami még különlegesebb, hogy igazi jelenlét, amit együtt átélünk. Tudod, amiről olyan sokat beszélnek mostanában – jelen lenni a saját életünkben, abban, ami épp zajlik. Ez a másfél óra erre egy fantasztikus lehetőség” – árulta el, majd arról mesélt, hogyan kezdődött a színházzal való kapcsolata.
„Van egy fotóm a papámmal, egész pici vagyok még, fogja a kezemet, és együtt állunk a lépcsőn. Rengeteget jártunk színházba. Gyönyörű előadásokat láttunk, Budapest – ilyen szempontból – a csodák városa volt. Tudod, apukám színész akart lenni. Amikor tehette verseket is tanított nekem. (…) Érdekes módon rám ez már akkor hatott és magával ragadott. Aztán jöttek az iskolai feladatok, az ünnepségek, szavalóversenyek” –árulta el, majd arról is beszélt, egyértelmű volt-e, hogy színészetet választja.
„Magamban igen. De mivel divatos dolog volt erre készülni, sokáig titkoltam, miközben magamban egyre csak a lehetőségekről álmodoztam és vártam. (…) Aztán a leánygimnáziumban egyértelművé vált az utam, apuék elvittek Makai Margithoz, aki meghallgatott és tanítani kezdett az otthonában - ingyen. Ez egy igazi megerősítés volt” – fejtette ki.
Venczel Vera (forrás: life.hu)
Venczel Vera arról is beszélt, milyen volt megélni az Egri csillagok sikere után a csendet. „Egyszer csak ritkulni kezdtek a szerepek, és én arra gondoltam akkor, hogy végül is, ha rövidtávon gondolkodom, akkor fantasztikus életem van, viszont hosszútávon… Aztán beszélgettem Darvas Ivánnal, aki azt mondta – ez a pálya soha nem volt egyenes. (…) Éveken át úgy éltem, hogy reggel szinkronizáltam, délelőtt próba volt a színházban, aztán mentem a rádióba, este játszottam és este tízkor még vagy visszamentem a stúdióba vagy indultunk forgatni. Szinte soha nem voltam otthon. A mai eszemmel azt sem tudom, hogy lehetett ezt hosszú távon bírni? Miközben fiatalon persze, hogy lehet. Aztán amikor csendesebb időszak következett egyszer csak rájöttem, hogy nem is tudok semmit az otthoni életről. Hogy milyen például megfőzni egy ebédet… Addig nem volt rá időm” – mondta Venczel Vera, majd hozzátette:
„De közben a hivatásában is megtanul az ember valami mást. Úgy jelen lenni a színpadon, hogy kevesebb idő van rá, hogy bármit megmutass. Kicsiben kell nagyot csinálni. Nagyon kemény. Ha elmegy a hajó, már nem tudsz javítani. És közben nagyon fontosak a találkozások, amiket az élet hoz. Én mindig olyan embereket kaptam, legyen az bárki, akikkel valamiféle dolgom volt. (…) Minden a te fejlődésed, változási lehetőséged. Ha csak vakon rohansz, akkor nem veszed észre. Ha visszatérünk Szepes Máriához - ő az éleslátásra, a figyelemre próbált inspirálni mindenkit. „Nézz körül, figyelj, légy jelen!” Vagyis fülelj és vedd észre, ha a kozmetikus mond valamit, vagy a fotós! Sok mondatot őrzök, amik adott ponton segítettek az életemben. Mert megállítottak és elgondolkodtattak.” – árulta el a Szepes Mária-díjas színésznő.
A teljes interjú ide kattintva érhető el.
Forrás: life.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.