Hámori Gabriellát a Válasz.hu kérdezte, a színésznő a Belvárosi Színházban nemrég bemutatott Apa c. darabról is beszélt.
A színésznő az interjúban elmondta, már nem él kétlaki életet, nem ingázik Budapest és Berlin között. Bár ebben az évadban kétszer utazott el forgatni, de amúgy folyamatosan itthon játszik. "Ennek személyes okai is vannak, de több munka is megtalált, amihez nagy kedvem volt. A Jurányiban csináltunk egy kétszereplős darabot, és most a Belvárosi Színházban bemutattuk az Apát, közben pedig elkezdtünk álmodozni Mikó Csaba íróval egy közös forgatókönyvről" - számolt be Hámori Gabriella.
Fotó: Fűrjes Viktória, valasz.hu
"Sokkal alkalmazkodóbb lettem például, és azt is jó volt megtapasztalni, hogy le tudok mondani dolgokról. Nem ragaszkodom olyasmihez, ami már nem épít. A sok közönségfilmnek azt köszönhetem, hogy megismertek, ugyanakkor nem éppen úgy, amilyen valójában vagyok. Annyira felerősödött bennem az, hogy ne akarjak tetszeni, az nekem macerás, hanem próbáljam, járjam a magam útját. Az a nehéz ezzel, hogy ez egy magányos folyamat, tele olyan felismeréssel amikor szembesülünk a hazugságainkkal. Szerintem minden letehető, és minden elkezdhető, úgy értem mindent abba lehet hagyni és sosem késő nem ide is oda is megfelelve, hanem egyetlen egészben élni és érzékenyen gondolkodva boldognak lenni" - vallja a művésznő.
Az Orlai Produkció Apa című előadásáról kapcsolatban Hámori Gabriella saját tapasztairól is mesélt: "Édesanyám súlyos beteg volt, őt korán elvesztettük, de édesapám is sokat volt beteg, ezért maximálisan ismerem ezt a helyzetet. Hosszú folyamatában is, hogy milyen az állandó kontrollra járás, az esélyek latolgatása akár hosszú éveken át. Hogy mit tehet meg az ember az apja helyett és mi az ami már az ő fejében dől el. Mindig kéznél voltam, de az évek alatt sokszor az önzésem és kíváncsiságom győzött, hogy dolgozzak, hogy tegyem a dolgom. Az emberben tonnányi bűntudat keletkezhet és sok kapcsolat nem bírja el ezt a zűrzavart amit ez okoz."
A színésznő elmondta, számára nincs az az anyagi vagy hatalmi kérdés, amely fontosabb lenne annál, hogy mennyire figyelünk egymásra, milyen döntéseket hozunk, mit helyezünk előtérbe. "Azok vagyunk, ahogyan a gyengébbekkel bánunk. Anne nagyon sokáig elutasítja a gondolatot, hogy apját otthonba adja, nekem azt volt a legnehezebb megérteni, hogy végül úgy dönt nem gondoskodik róla többet személyesen. Ezt én biztosan nem tudnám megtenni, mégis a darabot próbálva közelebb kerültem az elmúlás elfogadásához" - tette hozzá.
A teljes interjú itt olvasható.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.