A vágy és a Karnyóné premierjére készülnek Kolozsváron

A vágy, valamint Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című előadásokat mutatja be március elején a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

 

A két bemutatót megelőző szerdai sajtótájékoztatón Visky András, a színház művészeti vezetője elmondta, hogy a Franz Xaver Kroetz által írt A vágy című dráma premiernek számít, hiszen a kolozsvári színházban még egyetlen darabot sem játszottak a német szerzőtől, aki az 1970-es években vált meghatározó egyéniséggé a német színházi életben.


Albu István, az előadás rendezője szerint a darab azokról a változásokról és fordulópontokról szól, amelyek akkor jelentkeznek az emberek életében, amikor eluralkodik rajtuk a vágy.

 

a vagy kolozsvar

A vágy (fotó: huntheater.ro)


Csokonai Vitéz Mihálynak Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című színművét Keresztes Attila állítja színpadra, aki ezt már több színházban megrendezte.


Keresztes Attila elmondta, hogy Csokonai iránt végtelen szimpátiát érez, mert az öniróniára és az iróniára való hajlam közös bennük. Kitért arra, hogy a mű nyelvezete bájos, hiszen 1799-ben még nem alakult ki az irodalmi magyar nyelv és ezért a mai ember nem érti a szöveg jelentős részét.

 

Ennek ellenére Csokonai szövegét megőrizték, amely a kortárs színházi eszközökkel jól megszólaltatható, de vannak az előadásban vendégszövegek is, amit a rendező írt hozzá. A zenés előadásban Karnyónét férfi színész alakítja, ami arra hivatott a rendező szerint, hogy a groteszk vonásokat hangsúlyozza.


A vágynak március 2-án lesz a bemutatója, a Csokonai műve alapján készült előadást március 6-án nézheti meg először a kolozsvári közönség.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása