1914/1915 - Mándy Ildikó előadása Budapesten látható

Február 27-én 19:00 órakor mutatja be Mándy Ildikó és Társulata az I. világháborút és annak személyes vonatkozásait feldolgozó zenés színházi előadását a MÜSZI-ben.

Ajánló a darab elé:

 

A darab bemutatója 2014-ben, az I. világháború kitörésének száz éves évfordulóján, a Zsámbéki Színházi Bázison volt. Korabeli krónikák, irodalmi művek, többek között Ádám Éva (Kamenitzky Etelka), Ernst Jünger írásai, Kassák Lajos, Babits Mihály, Palasovszky Ödön, Christian Morgenstern versei idézik a 100 éve történteket. Tervek szerint minden évben új információkkal egészül ki a produkció 2018-ig, a Nagy Háború befejezésének száz éves évfordulójáig. Idén, 2015-ben is már új történetekkel bővül az előadás.

 

„De egyben az ember fölé nől

bizonnyal a légy-sereg:

nem süti tévedésből

zsemlébe az embereket.”

 

(Részlet Christian Morgenstern A légybolygón című verséből)

 

 

Részlet Bihari Lajos gyalogos feljegyzéséből:

 

„Mikor megkezdődött, sok szép fiatalember hullott el a harcok mezején, ahol sok vér kiomlott és sok meghalt, sok pedig lába nélkül és karja nélkül, vagy pedig szeme nélkül maradt és sok asszony árván maradt gyermekével együtt és sok szomorú napot töltöttek 1918-ig. És akkor vége szakadt, és ismét új életet kezdtünk és úgy folytattuk az életet tovább Isten segedelmével újra.”

 

1914i097

 

1914/1915

 

Az előadás szereplője: Záhonyi Enikő

Közreműködik: Kallai Nóra (cselló)

A verseket megzenésítette: Márkos Albert

Jelmeztervező: Bánki Róza

Produkciós menedzser: Sáfrány Eszter

 

Rendező, koreográfus: Mándy Ildikó

 

 

Külön köszönet Dr. Magyar László András szakértői munkájának és Kertész Endre (cselló) közreműködésének a felkészülés során.

Támogatók: NKA, Scallabouche Társulat

 

 

süti beállítások módosítása