Színházművészeti szakmai napot rendeztek Kiskunfélegyházán

 

Színház-művészettel a tanítás szolgálatában címmel szakmai napot rendeztek a Kiskunfélegyházi Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában február 27-én.

A szakmai napon Cseke Péter, a kecskeméti Katona József Színház igazgatója a mesék színpadi előadásának lehetőségeiről tartott előadást. Hangsúlyozta: a megfelelően olvasott mesék a gyermekek életét csak akkor gazdagítják, ha megmozgatják fantáziájukat.

 

A színházi direktor a népmesét megismerését nagyon fontosnak tartja gyermekek világában, hiszen "győzelmet és királyságot" ígér nekik. Cseke Péter úgy fogalmazott: a mesék egyetemes emberi problémákat vetnek fel, amelyek a gyerekeket foglalkoztatják. Legfontosabb céljuk, hogy a gyermekeket megnyugtassák.

 csekepeter

Cseke Péter (forrás: 168ora.hu)

 

A mesét azért is fontosnak tartja, mert szavai szerint "a gyermek tudat alatti fantáziájában szunnyadó dolgokat feloldja". Álláspontja szerint a modern mesék és a rajzfilmek manipulálják a gyerekeket, amit nem tart jónak.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke irodalmi színpados emlékeit osztotta meg a diákokkal a rendhagyó óra keretében. Visszaemlékezésében elmondta: képesítés nélküli pedagógusként kezdett tanítani Lakiteleken, ahol amatőr színjátszó csoportot is vezetett. A színpadi játék nagy titka, élményt átélni és élményt közvetíteni – emelte ki.

 

A pedagógus rendkívüli felelőssége és lehetősége, hogy lekösse a fiatalokat, amikor kiáll eléjük és olyat tanítson, amiből a gyermekek tudnak építkezni – fogalmazott Lezsák Sándor. Georg Paul Hefty politológus, pedagógus, a Frankfurter Allgemeine Zeitung nyugalmazott újságírója történelmi távlatokba kalauzolta el az iskola hallgatóit. Előadásában az 1948-es magyar forradalom és szabadságharc nemzetközi vonatkozásait mutatta be.

Farkasházi Réka színésznő, színház és drámapedagógus, a Gór Nagy Mária Tinitanoda nagycsoportjával drámaórát mutatott be.

 

A kiskunfélegyházi általános iskola és alapfokú művészetoktatási intézmény a város három nagy múltú iskolájának összevonásával jött létre 2001-ben. Az iskola tanulói szabad keretek között fejleszthetik adottságaikat a hangszeres zene, képző- és iparművészet, táncművészet, valamint színművészeti csoportjaikban.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása