Miniévadot hirdetett a kolozsvári színház

Öt legújabb és legkedveltebb produkcióját tűzi műsorra március végén a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Március 24. és 28. között tartják az úgynevezett miniévadot, ami a március 27-i színházi világnap köré szervezett eseménysorozat része. A színház színes programokkal készül erre az ünnepi időszakra. Sorrendben az Aki elzárja az éjszakát, Az öreg hölgy látogatása, A vágy, a Ványa bácsi, és a #hattyúdal című előadásokat tűzik műsorra az említett időszakban.

 

Az érdeklődők számára a színház korlátozott számban kedvezményes jegycsomagot is biztosít. Az intézmény a napokban utcai reklámkampányt indított Kolozsváron, amelyen azt hirdeti, hogy a román mellett angol feliratozást is biztosít, egyelőre öt előadásához. A Kolozsvári Állami Magyar Színház 2007-től feliratozza román nyelven produkcióit azok számára, akik nem értenek magyarul.

 

 kolozs

Kolozsvári Állami Magyar Színház (forrás: 7ora7.hu)

 

Kovács Kinga programigazgató a transilvaniareporter.ro kolozsvári portálnak elmondta, hogy az előadásaikat látogató közönség mintegy egyötöde román, de a kistermi előadásokon a többségiek létszáma magasabb arányú. A színház becslése szerint a kistermi produkciókon arányuk a 40 százalékot is eléri.

 

A programigazgató szerint az angol nyelvű, fiatalos reklámkampánnyal főként a román fiatalokat akarják megszólítani. Kolozsvár román anyanyelvű állandó lakosságának 27 százaléka kíváncsi a magyar színház produkcióira, de az ott tanuló román diákoknak csupán 4 százaléka látogatja a magyar előadásokat.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása