Hoppláda - Mesebemutató és jótékonysági akció Szegeden

Paul Maar író, színpadi szerző, a kortárs német gyermek- és ifjúsági irodalom egyik legfontosabb alakjának Hoppláda című mesejátékát mutatták be szombaton a Szegedi Nemzeti Színházban, a premierhez jótékonysági akció is kapcsolódik.

Tóth Miklós rendező az egyik próba előtt az MTI-nek elmondta, hogy a történet középpontjában a barátság áll. A civódások, veszekedések ellenére nagyon komoly és mély érzelmeket jelenthet egy ilyen kapcsolat. Egy harmadik fél belépése esetén lehet, hogy könnyelműen gondolkodunk róla, és csak akkor fedezzük föl, milyen kincs volt a kezünkben, amikor eltűnni látszik - tette hozzá.

 

hopplada

 

Az elsősorban nagyobb óvódásoknak és az általános iskola alsó tagozatába járó diákoknak szóló előadás végére fény derül arra, hogy még a legbecsesebbnek tartott tulajdonunk elvesztését is túl lehet élni, ha a barátság megmarad – közölte a művész.


A mulatságos darabban a társulat kiváló színészeit, Borsos Beátát, Gömöri Krisztiánt és Rédei Rolandot láthatja a közönség. Noha csak három szereplő lép a nagyszínpadra, nem tűnnek elveszettnek a hatalmas térben a Grosschmid Erik tervezte díszletek között. "A színészi játék pótolhatja a legvadabb látványt is" – fogalmazott a rendező.


A szombati premierrel a Szegedi Nemzeti Színház első vidéki intézményként csatlakozik a Roma Club Alapítvány Egy mosollyal több programjához. A kezdeményezés célja, hogy kulturális élményeket nyújtson olyan óvodásoknak, iskolásoknak, középiskolásoknak és egyetemistáknak, akik nem vagy csak elvétve juthatnak el színházba, koncertre, hangversenyre, kiállításra és más kulturális rendezvényre. A bemutatót százötven szegedi és Szeged környéki hátrányos helyzetű gyerek is láthatta, és utazásuk költségét is a civil szervezet fedezte.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása