A Józsefvárosban nemrég otthonra talált Turay Ida Színház alapítóját, Darvasi Ilonát kérdezte a Demokrata.
A Demokrata cikkéből:
"Először is el kell mondanom, hogy a színház utazó jellege attól még nem szűnt meg, hogy végre van egy állandó épületünk. Továbbra is a vidéki közönség kiszolgálása az egyik fő cél, de a fővárosban is ugyanúgy sok helyen jelen vagyunk, mint eddig: rendszeresen játszunk például a Ferencvárosi Művelődési Központban, Csepelen, Óbudán, Újpesten, a XVII. kerületben és Törökbálinton. Tény viszont, hogy a nézők, ha már odaszoktak valahová, nagyon nehezen mennek át másik helyre, ezért most azt a réteget szeretnénk leginkább megfogni, akik idáig még nem ismertek minket és az előadásainkat, mert vagy itt, a Józsefvárosban élnek, vagy nem szívesen mozdulnak ki a belvárosból" - mondta a 15 év után állandó játszóhellyel rendelkező színház alapítója.
Fotó. Diósi Imre, pepitamagazin.com
Darvasi Ilona úgy fogalmazott, nem véletlenül nem akart rajtuk kívül senki a Kálvária téri épületbe költözni, hiszen a felmérések alapján előzetesen háromszázmillió forintra becsülték a teljes belső felújítás költségét. Tégláig vissza kellett verni a vakolatot, az összes csövet és vezetéket, burkolatot, járólapot, csempét stb. cserélni kellett. Nem egy fővállalkozóval szerződtek, hanem az egyes részterületekre - villanyszerelés, festés, fűtésszerelés, asztalosmunka, burkolás stb. - külön kiválasztották a legalkalmasabb vállalkozót, céget, és a saját műszaki igazgatójuk, Nemes Richárd irányította a munkálatokat, amelyben a díszletezők, munkatársak is tevőlegesen részt vettek. Végül a két évre saccolt felújítási idő helyett három hónap alatt végeztek, ráadásul a hang- és fénytechnikai rendszer beépítésével együtt is harmadannyi pénzből - számolt be a direktor.
"Ha nem lenne az úgynevezett taós támogatás, vagyis a társaságiadó-kedvezmény igénybevételének lehetősége, már bezárhattunk volna. Pályázatokkal ugyanis hiába próbálkozunk, mert azok csak a minisztériumi, az önkormányzati és az alternatív színházaknak kedveznek, pedig a magánszínházak is sokat tesznek a színházi kultúráért, mégis mellékvágányon vannak. A szponzorok meg, ha egyáltalán akadnak, általában a már amúgy is több pénzzel rendelkező, államilag támogatott sikerintézmények mögé állnak be. (...) Most tehát vért izzadunk a megélhetésért amellett, hogy - ezt büszkén mondhatom - az elmúlt években, a jó gazdálkodásnak köszönhetően, rengeteg mindenünk lett. Bérelünk például egy ezer négyzetméteres díszletraktárat, egy négyszázötven négyzetméteres bútor- és kellékraktárat, illetve egy kétszáz négyzetméteres jelmezraktárat, amelyek bizony nem üresek. A kezdetektől fogva megbecsülünk mindent, félretesszük a legapróbb kiegészítőket, amit tudunk, átalakítunk, többször felhasználunk. Néhány állami kőszínház igazgatójának sem ártana egyszer megtapasztalni, milyen ez, amikor 'abból kell főzni, ami a spájzban van' - talán jobban megbecsülnék, értékelnék azt a segítséget, amit a kormánytól kapnak" - mondta a Turay alapítója.
"Akármilyen fura, nemcsak a belvárosban, de vidéken és a nyolcadik kerületben is élnek emberek, akik a pénztárcájuk vastagságától függetlenül ugyanúgy vágynak a kultúrára, mint azok, akik a belvárosban vagy Budán laknak. S miközben mindenki a felzárkóztatásról beszél, hol van ez a valóságban, ha nem tudjuk azt mondani bizonyos iskoláknak, hogy hozzák el a gyerekeket száz-kétszáz forintos csoportos jegyekkel, mert akkor saját magunkat nullázzuk le? De hogy neveljük a halmozottan hátrányos helyzetű gyereket a szépre, jóra, hogy mutassuk meg neki, hogy van kiút egy reménytelen helyzetből is, lehet egymás mellett békében, szeretetben élni, ha lehetősége sincs hozzánk bejönni? Pedig gyerekelőadást nem tudunk eleget játszani, akkora igény van rá szerte az országban, de sajnos, akiknek a legnagyobb szükségük lenne rá, pont azok nem tudják megfizetni az jegyárakat, amiket, támogatás híján, mi meg nem tudunk ennél olcsóbban adni" - mutatott rá Darvasi Ilona.
A teljes interjú a Demokratában olvasható.