Kiderült a 15. POSZT versenyprogramja

A hazai színházi szakma legrangosabb seregszemléjét idén június 4. és 13. között rendezik Pécsett. A fesztivál díszvendége Udvaros Dorottya lesz.

 

poszt1

 

 

A POSZT 2015 évi válogatói, Balogh Tibor és Perényi Balázs 2014. március 1. és 2015. március 6. között hozzávetőleg 49. 000 km-t utazott kerékpárral, vonattal, autóval és mikrobusszal. A válogatók olykor megosztották egymás között a feladatokat, majd kölcsönösen felhívták a figyelmet a különösen érdekesnek tartott produkciókra. Munkamegosztásban összesen 235 előadást láttak – ebből 75-öt egyikük vagy másikuk –, előre kikötötték azonban, hogy a versenyprogramba csak olyan produkció kerülhet, amelyet mindketten megnéztek.

 

Saját bevallásuk szerint a magyarázat arra, hogy az élvonalbeli színházak szinte valamennyi bemutatóját látták az, hogy a magyar színházi élet Budapest-központú. Tekintetük azonban máshova is elért: kellemes tapasztalatokkal gazdagodtak a József Attila Színházban (3) és a Gózon Gyula Színházban (2), vagy a közlekedési szempontból budapestinek számító Budaörsi Latinovits Színházban (2).

 

Elmondásuk szerint megkülönböztetett figyelemmel fordultak a nagy hagyományokkal bíró vidéki műhelyek felé: Miskolcon ötször, Debrecenben, Szegeden és Veszprémben négyszer jártak, de a háromszori vizitek is jellemzőbbek voltak, mint a kétszeriek vagy az egyszeriek. Balogh Tibor főként a vidéki állandó színházakra összpontosított, míg Perényi Balázs a gyermek-, báb-, nevelési és alternatív színházkultúra irányába tájékozódott. A határon túli társulatok előadásait – részben – együtt látogatták a kisvárdai és a Thália színházbeli programválogatókkal, erdélyi utazásaikkal azonban nem volt szerencséjük, több előadás elmaradt.

 

Előzetesen nem kötöttek ki válogatási elveket, de elfogadhatónak találták, hogy egy társulat több produkcióval, vagy egy rendező több munkával is képviseltesse magát, ha a teljesítménye ezt indokolja. A válogatás eredménye mutatja, két színház két-két darabbal jelentkezik. A válogatók szerint a 2014. március 1. és 2015. február 28. közötti időszakban nem születtek "abszolút megkerülhetetlen előadások", annál több volt ugyanakkor a magas színvonalon létrehozott, vitára ösztönző produkció.

 

A 14-ből 8 produkció közös akarattal került a versenyprogramba, míg 3 produkció Balogh Tibor akaratából, 3 előadás pedig Perényi Balázs akaratából.

 

A 2014. március 1. és 2015. február 28. között bemutatott előadások közül a következők kerültek be a 2015. évi POSZT versenyprogramjába.

 

 

poszt2

 

 

Itt a versenyprogram:

 

 

NAGYSZÍNHÁZ:

 

A válogatók közös javaslatára:

 

hamlet

Hamlet – Örkény István Színház, Budapest

Írta: William Shakespeare Rendezte: Bagossy László

 

erdely tunderkert

Erdély - Tündérkert – Miskolci Nemzeti Színház

Írta: Móricz Zsigmond Rendezte: Keszég László

 

vitez

Vitéz Mihály – Weöres Sándor Színház, Szombathely

Írta: Székely Csaba Rendezte: Béres Attila

 

Perényi Balázs javaslatára:

 

bank

Bánk bán – Újvidéki Színház

Írta: Katona József Rendezte: Urbán András

 

e fold

e föld befogad avagy számodra hely - Örkény István Színház, Budapest

Szerzők: Kovács Márton –Mohácsi testvérek  Rendezte: Mohácsi János

 

Balogh Tibor javaslatára:

 

mester 

A Mester és Margarita – Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen

Írta: Mihail Bulgakov Rendezte: Rusznyák Gábor

 

koldus

Koldusopera – Békéscsabai Jókai Színház

Szerzők: Bertolt Brecht–Kurt Weill Rendezte: Katkó Ferenc

 

KAMARA- vagy STÚDIÓSZÍNHÁZ:

 

A válogatók közös javaslatára:

 

Szigoruan foproba Memlaur 06 

Szigorúan ellenőrzött vonatok – Csiky Gergely Színház, Kaposvár

Írta: Bohumil Hrabal Bérczes László, Kiss Mónika Rendezte: Bérczes László

 

meggyeskert

Meggyeskert – Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy

Írta: A. P. Csehov Rendezte: Sardar Tagirovsky

 

heilbronni

Heilbronni Katica – Szputnyik Hajózási Társaság, Budapest

Írta: Heinrich von Kleist Rendezte: Kovács D. Dániel

 

felulrol 

Felülről az ibolyát – Stereo Akt, Budapest, Trafó, Budapest

Írta: STEREO Akt Rendezte: Boross Martin

 

wilhelm 

Wilhelm-dalok – Jel Színház

Írta: Tolnai Ottó Rendezte: Nagy József

 

Perényi Balázs javaslatára:

 

brand 

Brand – Nemzeti Színház, Budapest

Írta: Henrik Ibsen Rendezte: Zsótér Sándor

 

Balogh Tibor javaslatára:

 

isten ostora

Isten ostora (Bánffy Miklós: A nagyúr című műve alapján) – Nemzeti Színház, Budapest

Rendezte: Vidnyánszky Attila

 

Hamarosan interjút közlünk a válogatókkal.

 

 

süti beállítások módosítása