“Ez a túlcsordulás műfaja” – Szolnokon a Luxemburg grófja

A Luxemburg grófja lesz a Szolnoki Szigligeti Színház következő premierje. Lehár Ferenc operettjét Balázs péter főszereplésével, Radó Denise rendezésében március 13-án láthatja először a közönség.

Radó Denise szerint nagy kihívás olyan mesét színpadra állítani, ami a felnőttek számára is élvezhető, egyben vicces és varázslatos. Arra a kérdésre, hogy vajon igénylik e egyáltalán a mai nézők a mesét, elárulta: "Azon szoktunk nevetni, hogy ha van valahol egy mesedarab, akkor egy kisgyerek három felnőttel érkezik a színházba. Annyi szomorúság, gonoszság, kiábrándultság veszi az embereket körül. Ebből akarnak kiszakadni, és átlépni egy olyan világba, ahol láthatják a jót, a szépet, a szerelmet, egy kis ármánnyal fűszerezve."

 

luxi8

 

 

Radó Denise szerint a Luxemburg grófja különleges előadás, méghozzá a zene minősége miatt. "Olyan színvonalú énektechnikát kíván, mint az opera. Ugyanez vonatkozik a zenekarra, a kórusra is. Ugyanakkor csupa dallam, érzelem, gazdagság. Magával ragad. Andalít, repít. Ez a zene bebújik a hallgatóság bőre alá.
És arról se feledkezzünk meg, hogy van nekünk egy olyan Sir Bazil-unk, Balázs Péter személyében, akit csak a legmagasabb mércével lehet mérni. Ha van valaki, aki ezt a szerepet el tudja ma játszani, akkor az Ő" – véli a rendező, aki szerint az operettet szeretni nem trendi, de reméli, hogy a hatásukra "sok kőszív fog felengedni".


"Amikor már nem lehet szavakban kifejezni valamit, akkor az érzelem túlcsordul. Ez a „túlcsordulás" műfaja" – zárta Radó Denise. (A rendezővel Kiss József, a színház művészeti vezetője beszélgetett.)

 

luxi6

 

Geszthy Veronika, aki az operettben Angele-t alakítja, elmondta, hogy néhány évtizeddel ezelőtt még evidens volt, hogy a vidéki színházakban mindenütt játszanak operettet.

 

"Egyesek szerint erre már nincs igény. Ennek kiváltó oka lehet, hogy lebutították a műfajt, mert nem mindenütt volt meg az énekelni, táncolni, szöveget mondani egyformán jól tudó csapat, meg a színvonalas zenekar, kórus és tánckar, és legyünk őszinték, sokszor ezt próbálták ellensúlyozni kínosan sok vicceskedéssel és giccsel. Hiába tűnik könnyűnek a műfaj, nagyon-nagyon sok készséget és munkát igényel a színpadra állítása, és akkor jó, ha a megszülető előadás lesz könnyed, nem a munkafolyamat" - mesélte a színésznő Bán János interjújában.

 

luxi5

 

"Szolnokon Balázs Péter igazgató úr vezetésével a teljes társulat azon dolgozik, hogy ízig-vérig élő, lendületes, vérbeli operetteket állítsanak színpadra minden évadban, és így a műfajnak nagyon is van létjogosultsága. Szolnokra ezért jövök boldogan. Nagy élmény volt számomra tavaly a Mágnás Miska, korábban a János vitéz, és most a "Luxi" is az. És itt kell kiemelnem Radó Denise rendezői munkáját. Leporolja a darabot, nem megszokásból állítja színpadra" - mondta Geszthy Veronika.

 

luxi4

 

Bot Gábor alakítja René szerepét az előadásban. A színész elárulta, hogy maga a történet igazi operett-mese, szerelmesekkel, bohémokkal, és a műfaj szokásos, szeretett fordulataival. "A Luxemburg grófja persze kiemelkedik a „mezőnyből" zenei minőségével. Aki szeret nevetni, kikapcsolódni, elvarázsolódni, annak jó szívvel ajánlom a darabot!" - tette hozzá.

 

luxi3

 

Kertész Marcella, a Luxemburg grófjának Juliette-je szintén kiemelte, hogy az operett sajnos a mai világban a fiatalabb generációk számára nehezebben befogadható.

 

"Szerintem akkor is érdemes próbálkozni vele, hiszen csodálatos műfaj. Szinetár Miklós mindig azt mondta, az operett háromlábú szék: táncolni kell, énekelni kell, prózát kell mondani, magas színvonalon. Meseszerű világ ez, nagyon szeretem - operett-musical szakon végeztem, otthon vagyok ebben a világban" - mondta a színésznő és hozzátette, hogy ha egészen kicsiként elkezdjük a gyerekeket megismertetni klasszikus operettjeinkkel, könnyebb dolgunk van. "A muzsika ugyanis örök, és felülmúlhatatlan!"

 

Az interjúk folytatását a színház honlapján olvashatják.

 luxi2

 

Ajánló a darab elé:

 

A fiatal festő tulajdonképpen Luxemburg grófja! Vagy mégsem?
Az ünnepelt operett primadonna titokban grófné. Vagy mégsem?
A dúsgazdag idősödő kormányzónak fiatal szerelme van. Vagy mégsem?
Ilyen és ehhez hasonló rejtélyekre derül fény az előadásunk során, csodás Lehár zene kíséretében.
Derítsük ki együtt, hogy mi az igazság!
(Radó Denise rendező).

 

luxi1

 

Luxemburg grófja
operett

Zeneszerző: Lehár Ferenc
Rendező: Radó Denise

 

Színész:
René - Bot Gábor
Angele - Geszthy Veronika
Sir Basil - Balázs Péter
Fleury - Lugosi Claudia
Brissard - Harna Péter
Juliette - Kertész Marcella
Lanchester - Horváth Gábor
Worchester - Barabás Botond
Winchester - Ónodi Gábor
Coralie - Fekete Réka
Sidonie - Jankovics Anna
Elnök - Karczag Ferenc
Anyakönyvvezető - Molnár László
1. Bíró, Lakáj, Közjegyző - Mészáros István
2. Bíró, Főpincér - Zelei Gábor
Portás - Horváth György
Baptiste, Altiszt - Tárnai Attila
Marchand - Deme Gábor
Saville - Vándor Attila

 

Díszlettervező: Csík György
Jelmeztervező: Jánoskúti Márta
Zenei vezető: Rácz Márton
Koreográfus: Sebestyén Csaba
Karvezető: Rimóczi Mónika
Korrepetitor: Simon Erika
Segédrendező: Ignátz Éva
Karmester: Rácz Márton, Zádori László

 

Forrás: Szigligeti Színház

 

süti beállítások módosítása