A Nemzeti Színházban lesz látható a Bárka Színház nagy sikerű Nehéz című előadása. Ennek kapcsán kérdeztük a főszereplőt, a Lázár Kati fiát alakító Mucsi Zoltánt.
November óta újra játsszátok a Mulatságot, mégpedig a Nemzeti Színházban. Jelent ez bármilyen változást az előadás életében?
A legfőbb változás az, hogy Szikszai Rémusz külföldi elfoglaltsága miatt Katona Laci ugrott be B legény szerepébe. Laci egyre jobban kezdi magára ölteni a szerepet. Az első két előadáson egyébként azt éreztem, hogy a közönség egy részének mi idegenek vagyunk. Lehet, hogy a Bárkán, ahol 1999-től játszottuk, el voltunk-e kényeztetve és most pedig kaptunk egy nem elkényeztető közönséget. Amikor elviszel egy előadást máshová, könnyen megtörténhet, hogy nem jön létre a találkozás. Hogy fal van közted és a nézők között. De legutóbb, a februári előadáson már azt éreztem, hogy a találkozás létrejött. Hosszú távon dől el egy-egy előadás sorsa. A Nemzetiben ez az évad a bevezetés, aztán a színház vezetése eldönti, kellünk-e jövőre is. Márciusban pedig ugyanilyen bevezető szakasz kezdődik el Háy János darabjával, a Nehézzel is. Mellesleg ott is lesz egy beugrás, pontosabban szerepátvétel: Varga Anikó immár Pozsonyban dolgozik, az ő szerepét Moldvai Kiss Andrea veszi át.
Nemrég te is átvettél egy szerepet: milyen volt beugrani a Rosencrantz és Guildenstern halott című előadásba?
A beugrás, ha nem hasal nagyot az ember, és nem teszi tönkre az előadást, rendkívül hálás feladat, mert örülnek a többiek. Ez most nem a klasszikus beugrás volt, amikor egyik pillanatról a másikra színpadra kell menni. Hat hete kaptam meg a példányt, régóta tudtam tehát, hogy én fogom játszani Claudiust és az egyik Színészt. Jó volt, kedvesek voltak a kollégák, mind a két előadást szerette a közönség.
Szerethető-e a Nehéz főhőse? A Mulatságban három bohóc van, akiken sokat nevetünk; a Nehéz főhősének súlyos élettörténeten kell végigmenni.
A Mulatság szereplői életrevalóak, nem keresnek pótszert, mint a Nehézben a Férfi az alkoholt. Ami mindig érdekel a darabokban, műfajtól és formanyelvtől függetlenül, az emberi csete-botaság, esendőség. Hogy ki mennyit bír. Megszületéskor megkapjuk azt a kis hátizsákot, kerülnek bele különböző dolgok. Van, amikor sok terméskő kerül bele, sok nehéz cucc. Van, amikor térdre rogyunk, vagy teljesen megroggyanunk. A környezet szerepe is fontos, hogy nyúlnak-e segítő kezek. Van, akiért hiába nyúlnak segítő kezek, akkor se sikerül felállnia. A Nehéz szereplője ennyit bírt.
Vajon kapott a környezettől annyi segítséget, amennyit az embernek meg kellene kapnia?
Akikkel ez történik – az alkoholizmus, a mélydepresszió, az öngyilkosság –, azok mindig úgy érzik, hogy nem kapták meg. Nehéz ezt megítélni. Így vagy úgy mindenkinek el kell araszolni az élet végéig. A Nehéz főhősének így sikerült. Alkohollal, öncsalással. Végigcipelte a hátizsákot, amiből ki kellett volna dobnia egy-két dolgot. A megöröklött zsákból, amit viszünk magunkkal, bizonyos dolgokat ki lehet, sőt ki is kell dobni. Ha nem így tenne, valószínűleg nagyon hamar befejezné az ember a földi pályafutását. Legkésőbb a szülei elvesztésekor. És még annyi minden más is történik, amit kibírhatatlanul fájdalmasnak érzünk, aztán kiderül, hogy ezt a fájdalmat elbírjuk.
Amit a Nehéz szereplője elmond saját életéről, a megoldhatatlan nehézségekről, az túlzás. Nagyon szeretné felmenteni magát, erről is szól az első felvonás, amiben az ő szemüvegén keresztül látjuk a történetet. De az a szemüveg bizony torzít.
Az első felvonásban csak te beszélsz majd’ másfél órán keresztül. Próbakezdéskor nem riasztott a hatalmas szövegmennyiség?
A próbákon már nem volt gond. Alapból van egy szövegparám. A mesterségnek egy velejárója, hogy egy olyan gondolatot, helyzetet kell magadévá tenni, ahol te nem úgy fejeznéd ki magad. Hogy erre képes vagy-e: az első kérdés. Mennyiségről akkor még nem is beszéltem! Karácsonykor megkaptam Háy Jánostól az üzenetet, hogy megvan a Nehéz, Bérczes fogja rendezni. A szövegkönyvet pedig májusban kaptam meg, volt egy egész nyaram a próbakezdésig. Jó volt úgy próbálni, hogy viszonylagos szövegtudással mentem és nem a szöveggel kínlódtam, hanem a figura megtalálásával.
Ez öt éve volt, azóta játszod.
Szerencsétlenségemre egy év a Bárka válsága miatt kimaradt. Most kapunk egy lehetőséget a Nemzetitől, remélem, tudunk vele élni. Abban reménykedem, hogy sokat fejlődtem és nagyon fogja szeretni a közönség. Hátha elkezdődik egy új történet. Nagyon szeretem játszani, mert nagy kihívás. Sokat próbáljuk, keressük Bérczes Lacival, hogyan lehet tovább erősíteni a humort az előadásban. Nem hülyéskedni, hanem görbe tükröt tartani. A fájdalmas humorát megmutatni a helyzetnek, amikor röhögsz, mert már nincs más kiút. Röhögsz, és azt mondod közben, hogy „jaj, istenem, történjen már valami, mert ez szörnyű!” Majd’ egy éve nem játszottuk, van bennem félelem: „Huh, mi lesz most?”. De van bennem kiéhezettség is: „Jöjjön az az oroszlán, engedd ki! Engedd ki!” Aztán lehet, hogy szétmarcangol egy pillanat alatt. De az is lehet, hogy szétütöm azt az oroszlánt. Most ez előtt vagyunk.
Szerző: Hodászi Ádám
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.