Reflex3 - Rekordidő alatt fogynak a jegyek

Az első jegyeladási nap a sorban állás sajátos színes hangulatában zajlott. A sepsiszentgyörgyi színházi találkozóra március 10­-én reggel indult meg a belépők értékesítése.

 

A Tamási Áron Színház beszámolója:

 

A március 18-31. között zajló Reflex3 Nemzetközi Színházi Fesztivál 9 válogatott előadást és 10 kísérőrendezvényt kínál műsorában. Az első jegyeladási nap mérlege szerint 1205 belépő talált gazdára a sepsiszentgyörgyi Kulturális Szervezőirodában és a biletmaster.ro rendszerében.

 

Reflex3 Ticket First day

 

A legnagyobb érdeklődést a Pinter Béla és Társulata Titkaink, a Szerb Nemzeti Színház Sirály, a temesváriak Moliendo Café, az Odeon Színház Demokrácia ellen című produkciója váltotta ki, de a lengyelek Invisible Duets mozgásszínházi előadása és a berlini emigránsok együttese, a Rotfront sepsiszentgyörgyi fellépése is vonzotta a közönséget.

 

Még lehet jegyet vásárolni az Újvidéki Színház Opera ultima, a budapesti Nemzeti Színház Szentivánéji álom, és a litván Oskaras Koršunovas Színházának Miranda című előadására és a bécsi radio.string.quartet koncertjére.

 

A helyi társulatok produkcióira, a Hamlet, A banda és a Kampf előadásokra is vannak szabad helyek.

 

 

süti beállítások módosítása