Világegész és töredék – József Attila-estet tartanak a Marczibányin

Március 17-én este hét órától Császár Angela és Erdélyi György színművészek előadásában, Csontos János kiegészítésével hangzanak el József Attila töredékei.

Ajánló az est elé:

 

Tizenöt éve írok költeményt

És most, amikor költő lennék végre

Csak állok itt a vasgyár szegletén

S nincsen szavam a holdvilágos égre.

/József Attila/

 

Lehet-e teljes a töredékben maradt világ? Ez a kérdés izgatta Csontos Jánost, amikor József Attila iránti hódolatból – olykor persze feleselve is vele – kiegészíti József Attila félbehagyott verseit. Úgy gondolta, hogy életszerű, virtuális találkozás jön létre e generációk alkotta hídon. A ciklus 2005-re, a József Attila centenáriumra készült el. A Kortárs folyóirat bő válogatással ünnepelte a kerek évfordulót. „…68 éve nem írok költeményt” – utal Csontos a jubileumra.

 

A teljes kompozíciót 2008-ban jelentette meg az Éghajlat kiadó Száz év talány címmel, majd a szerző 2011-es Delelő című összegyűjtött kötetében újból napvilágot látott.

Alföldy Jenő a művet úgy jellemezte, hogy az „kísérlet a kegyelmi pillanatra”. Páva Zsolt úgy vélte: „…a töredékek lezáratlanságukkal indítanak el bennünk titokzatos, misztikus gondolatsort, melynek végén talán ott rejlenek a létezés titkai.”

 jozsef attilaű

Ebből a különös, két szerzőtől származó, kétfelé mutató anyagból született az ötlet: két hangon megszólaltatni az immár szerves egészet az „…Ím itt a szenvedés belül, ám ott kívül a magyarázat.” nézőpontjából.

Ráadásul a két hang igazában négy, hiszen két muzsikus a szöveg horizontális síkjára merőlegesen, a vertikális világba kalauzolja a nézőt-hallgatót a maga egyéni szabad zenei eszközeivel, olyan világot is kimondva, amely a szavakon is jóval túlmutat.

 

Erdélyi György színművész, aki pályája során hét különböző József Attila előadást szerkesztett, úgy gondolta hogy a teljes töredékekből létrehozza a nyolcadikat is. Az előadást rajta kívül Császár Angela színművész és két kiváló muzsikus: Grencsó István és Miklós Szilveszter segítenek kiteljesíteni. Mindezt annak reményében, hogy a hét fejezetből álló est során a töredékekből is kirajzolódhat a világ egésze.

 

Világegész és töredék

Versszínház – bemutató előadás

József Attila töredékei Csontos János kiegészítéseivel

 

Előadják:

 

Császár Angela színművész

Erdélyi György színművész

Grencsó István: fúvóshangszerek

Miklós Szilveszter: ütőhangszerek

 

Szerkesztő, rendező: Erdélyi György

 

Az előadás időtartama kb. 70 perc, utána beszélgetésre nyílik lehetőség a közönség és a közreműködők között.

 

süti beállítások módosítása