Március 21-én ünneplik a Bábszínházi Világnapot

Határon innen és túl ezen a napon kivonulnak a bábosok különleges produkcióikkal a városok köztereire, és eldugott helyszíneire hogy így népszerűsítsék a műfajt.

Egy iráni bábszínház, a Dzhivada Zolfagariho művészeinek ötletére 2002-ben a bábművészeti világszervezet, az UNIMA indítványozta, hogy március 21. legyen a bábosok ünnepe. Ennek kapcsán 2003 óta szerte a világon, így természetesen Magyarországon is zajlottak események, de tavaly gondoltunk egy merészet.

 

Babszinhazi vilagnap2014 BudapestBabszinhaz MAV EderVera

Bábos flashmob a pályaudvaron...

 

Ünnepeljünk mi, magyar nyelvű bábosok – határon innen és túl – együtt, vigyük ki a bábot váratlan helyszínekre, szokatlan körülmények közé, hogy azok, akik utoljára talán gyermekként jártak bábszínházban, újra felfedezhessék ezt a fantáziának határt nem szabó műfajt. És persze az is célunk volt, hogy megismerjenek bennünket a nézők: azokat, akik évek, sőt évtizedek óta vannak a pályán, és találkozzanak a legfiatalabb bábos generációval. A gondolatot tett követte, és húsz településen mintegy negyven bábszínház, független társulat, szakmai egyesület, oktatási intézmény készült erre a napra egyedi produkcióval. Szerencsére az időjárás is mellénk állt, így a 2014-es meteorológiai tavasz első napja sokak számára emlékezetessé vált.

 

Játszottunk gyógyfürdőkben és plázákban, az Operában és polgármesteri hivatalban, piacon és könyvesboltban, kisföldalattin és villamoson, volt bábos felvonulás és gólyalábas flashmob, bábkészítő foglalkozás és vetélkedő, több bábszínház pedig erre a napra időzítette bemutatóját. Az egyértelműen pozitív visszajelzések arra sarkalltak bennünket, hogy 2015-ben ne csupán megismételjük azt, ami tavaly sikert aratott, hanem új, még izgalmasabb dolgokkal készüljünk.

 

Babszinhazi vilagnap2014 BudapestBabszinhaz Gellertfurdo GalosMihalySamu

... és a gyógyfürdőben

 

Valljuk: a báb nem korosztály, hanem műfaj, ezért kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják a számukra érdekes, vonzó programot. Avatunk babajátszóteret, birtokba veszünk üres üzlethelyiségeket és városi tereket, buszozunk, biciklizünk, nyílt próbát tartunk, beállunk a cukrászda és a kocsma pultja mögé. Aki a műsorfüzetet tüzetesen végigböngészi, legyen az régi bábrajongó vagy a műfajjal még csak most ismerkedő, meggyőződhet arról, hogy ebben az évben is nagyszabású varázslatra készülünk.

 

Olyan varázslatra, ami egyszeri és megismételhetetlen. Arra kérjük, ne csupán nézője, hanem aktív részese is legyen az élménynek, hiszen nem csupán a közönségért, de a közösségért is dolgozunk!  Csatlakozzon hozzánk – bízunk abban, hogy 2015. március 21-én is belép velünk a határtalan fantázia birodalmába, mert a bábosoknak nincs lehetetlen!

 

Babszi Vilagnap 2015 logo

 

A Budapest Bábszínház programja a Bábszínházi világnapon

 

március 20.

Budapest iskoláiban és óvodáiban

Bábszínházi mesék

A Budapest Bábszínház művészei budapesti iskolákban és óvodákban olvasnak fel olyan meséket, amelyek a színház repertoárjához köthetők.

 

Babszinhazi vilagnap 2014 VojtinaBabszinhaz Debrecen

Tavaly a debreceni villamosra is felszálltak a bábok 

 

március 21.

 

10:00–16:00 Budapest Bábszínház, előcsarnok (Andrássy út 69.)

Játékok és etűdök

Bábkészítés a Budapest Bábszínház avatott bábkészítőivel, papírszínház, diavetítés, kézműveskedés, játékos tárlatvezetés a Népek meséi kiállításhoz kapcsolódva. Partnereink: Scolar Kiadó, Csimota Kiadó. Egész nap kedvezményes könyvvásár! A program ingyenes.

 

10:00 Nagyvásárcsarnok (IX., Fővám tér 1.)

Hagymácska-flashmob

A Hagymácska című előadás bábosai és bábjai stílszerűen egy zöldség-gyümölcs standon bukkannak fel. A program ingyenes.

 

Babszinhazi vilagnap2014 BudapestBabszinhaz Operahaz EderVera

Bábok az Operában

 

11:30 Fény utcai piac

Hagymácska-flashmob

A Hagymácska című előadás bábosai és bábjai stílszerűen egy zöldség-gyümölcs standon bukkannak fel. A program ingyenes.

 

14:30, 15:30 Magyar Állami Operaház (VI., Andrássy út 22.)

Klasszikusok bábbal

Bánky Eszter, Bánky Sára, Blasek Gyöngyi és Kemény István különleges, klasszikus zenére készült bábetűdökkel térnek vissza az Operaházba. Ismét táncolnak az öregek, jönnek a gyerekek, és színre lép a zsinórbalerina is. A program ingyenes.

 

11:00–14:00 Mammut 2 (II., Lövőház utca 2.)

Vidám szombati vásárlás

Mesék, mondókák és gyerekdalok újratöltve a vásárlás témakörében. Akik előadják: Hoffer Károly, Mórocz Adrienn és Szolár Tibor, valamint néhány brémai muzsikus. A program ingyenes.

 

10:00–16:00 Belvárosi kerületekben

Macibicikli

Bercsényi Péter, Kovács Judit, Spiegl Anna és néhány, a Hajnali csillag peremén élő maci BuBira pattan, járja a várost, és ahol megállnak, verselnek egyet. A program ingyenes.

 

Babszinhazi vilagnap 2014 HUPSCrew GalosMihalySamu

HUPS Crew a belvárosban

 

18:00 Budapest Bábszínház, Játszó-tér (Andrássy út 69.)

Janne Teller–Gimesi Dóra: Semmi

Zenés-bábos pszichothriller 13 éven felülieknek, a Quimby zenéjével. Az előadás elnyerte a Színikritikusok Díját a 2013/2014-es évadban a legjobb gyerek- és ifjúsági előadás kategóriában, Hoffer Károlyt a legjobb rendezőnek járó Lengyel Pál-díjjal tüntették ki a VII. Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén, ahol Üveghegy-díjat is megkapta. Jegyár: 2500 Ft

 

18:00 Yunus Emre Institünsü/Yunus Emre Török Kulturális Intézet (VI., Andrássy út 62.)

Zene és mese Gül babáról – kép, báb, mese és koncert egy estén

A keleti motívumokkal tűzdelt koncerten csodás mesekönyv nyitja meg az utat Gül baba történetébe, Rózsa apó életébe török és magyar nyelven. Közreműködők: Juhász Ibolya, Kovács Katalin (a Budapest Bábszínház művészei), Hoppál Mihály (Hoppál Mihály Band), Farkas Tünde (Vándor Vokál). A program ingyenes.

 

Babszinhazi vilagnap 2014 BobitaBabszinhaz Pecs

A pécsi Bóbita Bábszínház óriásbábokkal vonult ki a Dóm térre

 

20:00 Király utca

Rozi a téren

A Rozi az égen című előadás óriás csillagkép bábjait a főváros közepén keltjük életre. A program ingyenes.

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ (XIII., József Attila tér 4.)

 

Kalandozás a bábmúzeumban

Barangolás Giovannini Kornél bábművész és bábkészítő állandó kiállításán, ahol marionett bábokat is kipróbálhatnak az érdeklődők. Időpont-egyeztetés: 06-20-481-4123. A program ingyenes.

 

süti beállítások módosítása