Publicisztikai pályázatot hirdet a Magyar Teátrum

A Magyar Teátrum színházi havilap és a Magyar Teátrumi Társaság három fordulós színház-publicisztikai pályázatot hirdet felsőfokú intézményben tanuló, vagy nemrégiben diplomát szerzett fiatalok számára. 

A pályázat feltételei és lebonyolítása:

 

A jelentkezés motivációt tartalmazó rövid életrajzzal és az 1. pályázati forduló kéziratának beküldésével történik. Az önéletrajzot és a kéziratokat a szinikronikas@magyarteatrum.hu e-mail-címre várják, csatolt dokumentumban.

 

A 2. pályázati fordulóban az vehet részt, aki az 1. pályázati fordulóban a műfajnak és a terjedelmi követelménynek megfelelő anyagot küldött be.

 

A 3. pályázati fordulóban való részvétel meghívás alapján lehetséges. Az első két fordulóra beküldött kéziratokat a Magyar Teátrum havilap és a Magyar Teátrumi Társaság által felkért bírálók véleményezik, rangsorolják. A bírálók egyben javaslatot tehetnek a lapszerkesztőknek a legsikeresebb anyagok közlésére. Ezért a jelentkezők tudomásul veszik, hogy benyújtott szövegük külön engedélykérés nélkül közölhető, illetve elfogadják, hogy pályamunkájuk megjelentetéséért nem illeti meg őket tiszteletdíj.

 írni

 

A pályázati fordulók:

 

1. Villámkritika (színházi, bábszínházi, fizikai színházi). Terjedelem: legfeljebb 1500 betű (szóközök nélkül). Beadási határidő (a motivációs levéllel együtt) április 5.

 

2. Alkalmi interjú/riport az előadó-művészeti terület egy ismert személyével. Terjedelem: a tartalom korlátozott, amennyiben a riportnak/interjúnak valamilyen alkalomhoz, eseményhez kell kötődnie, nem lehet portré, vagy az életpálya egy szakaszát bemutató, nagy merítésű anyag. Beadási határidő: április 15.

 

3. Átfogó kritika (olyan előadó-művészeti bírálat, amely elemzi a választott alkotás főbb motívumait, illetve utal annak helyére az adott műfaj összefüggésrendszerében). Beadási határidő: május 5.

 

A teljesítmények elismerése:

 

Elismerésben azok a pályázók részesülnek, akik a 3. pályázati fordulóra meghívást kaptak, a rangsor kialakítása azonban pontszámösszesítés alapján történik. Az első két forduló maximális pontszáma 10-10, míg a harmadiké 20.

1. A pontösszesítés szerinti 1-5. Helyezett meghívást kap a 2015. évi Pécsi Országos Színházi Találkozóra, ahol a kiválasztott előadásokra színházjegyet, a POSZT teljes időszakára szállást és napi egyszeri étkezést kap. Időpont: június 4-13. Vállalnia kell ugyanakkor, hogy a POSZT 10 rendezvénynapjából legalább 7-et a helyszínen tölt, és előállít legalább 5 sajtóanyagot (ezek közül 3 kritika). Az arra alkalmas írásokat a Magyar Teátrum Online közli, a különlegesen értékeseket pedig tiszteletdíjjal ismeri el. (Figyelmeztetés: a szálláshelyet másnak átengedni nem szabad.)

 

A POSZT részvétel alatt folyamatos workshop és közös munka, valamint írói továbbképzések és konzultációk segítik a nyertes fiatalok továbbfejlődését.

 

2. A 6-9. helyezést elért részvételi lehetőséget kap, egy-egy hétvégére a Szarvasi Vízi Színházban megrendezésre kerülő 2015. évi Magyar Teátrumi Fesztiválra. Publikációs kötelezettség itt nincs, de a lehetőség adott.

 

A nyertesek írásműveit - melyeket a POSZT, illetve a Magyar Teátrumi Fesztiválon készítenek - a Magyar Teátrum színházi folyóirat és a Magyar Teátrum Online - tiszteletdíj garanciája nélkül - közölheti.

 

A pályázati kiírás megtalálható a Magyar Teátrum Online oldalán: www.magyarteatrum.hu, valamint a Magyar Teatrum színházi havilap márciusi számában.

 

süti beállítások módosítása