"Teljesen kiszámíthatatlan a pályánk” – Pásztor Erzsi válaszolt

Pásztor Erzsi az Olympiában játszott szerepéről, az időskori munkákról és a munkamódszeréről is beszélt a Fidelio interjújában. Lapszemle.

A Fidelio cikkéből:

 

Pásztor Erzsi mesélt legfrissebb Karinthy Színház-béli szerepéről:  A mostani szerepem az Olympiában egy ajándék, igazi álom feladat, amilyen csak egyszer-egyszer adódik egy színészi pálya során. Meg is köszöntem Karinthy Mártonnak, időskorom legszebb ajándéka ez a szerep. (…) Imádom a darabot, a közönség is végig nevet rajta, jól szórakoznak. (…) Az általam játszott anya irányítja a szálakat, rajta keresztül történik minden. Ám természetesen nem minden úgy történik, ahogy eltervezik. Rengeteg humorforrás rejlik a darabban. (…) Bűbájos a nyelvezete, épp ezért nehéz megtanulni nekünk, színészeknek a szöveget, hiszen ma már nem mondunk ehhez hasonlókat: " a kapitány nem utazhatik Velencébe" – ecsetelte Pásztor Erzsi, majd hozzátette:

 

„Teljesen kiszámíthatatlan a pályánk. A Karinthy Színházban Balikó Tamás sajnálatos halála miatt történt egy darabcsere, így mutattuk be az Olympiát, és ezért hívtak engem is a szerepre. Furcsa groteszk ez: ami valakinek tragédia, másnak ugyanabból a helyzetből születhet öröm, kaphat egy remek feladatot” –fogalmazott a színésznő, aki pályája alakulásáról is mesélt.

 

57148 pasztor

Pásztor Erzsi (forrás: 123movies.tv)

 

„Ahogy idősödtem, egyre több szerepet kaptam. Így alakult a pályám. Közben én magam egyre magabiztosabbá, érettebbé váltam. Ha a négy év főiskolát is hozzávesszük, idén kezdtem hatvan éve. Ez nem semmi, ez már komoly teljesítmény. Ennyi idő alatt már meg lehetett szokni a pálya kilengéseit. (Nevet.) Amikor vidéken voltam, nem volt a színházon kívül más munka, bent próbáltunk a színházban egész nap. Ma már nem bírom ezt, naponta kétszer, délelőtt, majd este is. Ennek oka az is, hogy mindig aktívan, felkészülve érkezem, szövegtudással, másképp nem tudok dolgozni. Abban a négy órában nagyon keményen koncentrálok a munkámra” – árulta el Pásztor Erzsi.

 

A 78 éves színésznő a filmes munkákról is szót ejtett. „A Szórád ház című négyrészes tévéfilm volt az utolsó ilyen jellegű munkám 1997-ben. Azután semmi. Ugyanakkor mázli, hogy most, 78 évesen is képes vagyok dolgozni. Ebben a korban már nem minden színész tud megtanulni nagyobb lélegzetvételű szövegeket. Bár ez inkább a férfiakra igaz, van olyan remek, ötven éves kollegám, akinek már most nem tökéletes a memóriája. Akadnak persze kivételek, Agárdy Gábornak a halálig remek agya volt. A nők szerencsésebbek, ők általában tovább maradnak frissek” – vélekedett a színésznő, majd legendás Macskajáték-béli szerepéről mesélt:

 

Három különböző előadásról beszélünk, három különböző rendezésben. Először Pécsett, majd az IBS-ben, végül Sopronban játszottam. A legelsőnél 36 éves voltam, miközben a szerep 66. Másodjára egyidősek, harmadszorra már 70 is elmúltam. Érett bennem a figura, új színek jöttek hozzá az évtizedek alatt, a különböző partnerekre másképp reagáltam. Ám a szerepformálásom alapja mindvégig ugyanaz maradt, hiszen önmagamból építkeztem. Talán a külsőm változott a legtöbbet az idők folyamán. Pécsett még vékony voltam, darázsderékkal, és arról beszéltem, fájnak a lábaim.  Miközben a valóságban pont az volt a legformásabb testrészem akkor” – mondta pásztor Erzsi, végül arról beszélt, miért alakít a leggyakrabban komikus figurákat.

 

„Sok drámai szerepet is játszottam. Sík Ferencnél A fizikusokban az őrült doktornő az egyik kedvenc szerepem volt, a Bernarda Albában három szerepet is játszottam különböző előadásokban, Pécsett a Bánk bánban Gertrudist formáltam. Pont ott történt, hogy bementem az igazgatóhoz, hogy szeretnék már végre vidám szerepet is játszani”– árulta el.

 

Az Olympia március 15-i előadását követően a Fidelio szervezésében közönségtalálkozót tartanak a Karinthy Színházban, ahol a nézők feltehetik kérdéseiket az alkotóknak.

 

A teljes interjú ide kattintva olvasható.

 

Forrás: fidelio.hu

 

süti beállítások módosítása