Takács Nóra Diána az idei Mensáros László-díjas

Az elismerést a színésznő a március 21-i Übü király, vagy a lengyelek című előadás után vehette át az Örkény Színházban.

 

A Mensáros László-díjat azok a művészek kaphatják, akik drámai művek színházi megjelenítésében, filmekben, hangjátékokban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A díjat adományozó Mensáros László Alapítványt 1993-ban Hexendorf Edit irodalomtörténész hozta létre.

 

A Mensáros László Alapítvány a díjat Mensáros László szellemiségéhez közelálló módon elsősorban fiatal színművészek támogatására adja.

 

takacs-nora-diana

 

 

"Gimnázium után stúdiós voltam az Új Színházban, ami már szinte szakmai gyakorlatnak tekinthető. Felvettek a Színművészetire, ahol Ascher Tamás és Novák Eszter osztályába jártam. Aztán az Örkény Színházba kerültem. (...) Tagja vagyok a HOPPart Társulatnak is, ami tulajdonképpen a főiskolai osztályunk meghosszabbítása, és részben azért jött létre, mert eleinte nem volt annyi szereplési lehetőségünk máshol, most meg már saját kedvünkre folytatjuk. (...) Nem hiszem, hogy van olyan, amit én tudnék legjobban, de sajátos alkatom van, amit lehetne szerencsétlenségnek is tekinteni, de inkább szerencse. A frissen végzettek közt rajtam kívül nemigen van nagydarab lány, és emiatt nekem több lehetőségem van filmekben szerepelni, mint a volt osztálytársaimnak, mert ha kell egy ilyen típus, akkor eszébe szoktam jutni a rendezőknek" - mondta korábban az Origo interjújában Takács Nóra Diána.

 

 

süti beállítások módosítása