Mi az az absztrakt metafizikus vizuális színház? – Élőkép bemutató a Bethlenben

Március 27-én este tartja az Élőkép Színház Fénygolyók című új előadásának premierjét a Bethlen Téri Színházban.

 

A Bethlen Téri Színház ajánlója:

 

Az alkotók által absztrakt metafizikus vizuális színháznak nevezett különleges műfajú előadás a látvány alapú dramaturgiájára épül. A jelenetek közös nevezőjét az absztrakt gömb forma és Az angyal válaszol című könyvből idézett szövegek adják. E könyv különleges dokumentum, melyben három zsidó fiatal kap válaszokat az élet rejtett kérdéseire a második világháború embertelensége közepette. 

 

fenygolyok foto berczi zsofi

Fotó: Bérczi Zsófi

 

Hogy mit is jelent pontosan az absztrakt metafizikus vizuális színház, arra Bérczi Zsófi, az előadás látványtervezője és rendezője így válaszolt:


„Tulajdonképpen a gömbformával fejezünk ki mindent, ilyen értelemben absztrakt. Számomra ez kicsit a matematikához áll közel. Ez egy gyerekkori élményemhez kapcsolódik; az első matekórámon a pont nagyságát kellett meghatároznunk úgy, hogy pontokat rajzoltunk a táblára. Kicsit ehhez hasonló dologról szól az előadás is. A kellékek mind szimbolizálnak valamit – bármit; amit jelentenek, gömbbé absztrahálódnak. A metafizikus része annyit tesz, hogy olyan kérdéseket feszeget, amik a fizikán túl vannak, nem bizonyíthatóak. Vizuális színházat, darabokat szeretnék létrehozni, de ez az előadás kicsit kivételes, mert nagyon sok beszéd van benne. Bár itt a szöveg nem olyan, mint egy normális színházban, inkább filozofikus szövegek hangoznak el, egy folyamatosan alátámasztott elvont és vizuális látványvilággal.”

 

Előadó: Szabó Vera
Zene: Gerzson János
Rádióvezérlés: Tankó Barnabás
Látványtervező, rendező: Bérczi Zsófia

Felhasznált irodalom: Az angyal válaszol (lejegyezte: Mallasz Gitta) és Jalaladdin Rumi: Az atomok verse

 

Bemutató: 2015. 03. 27. 19:30
Bethlen Téri Színház

 

 

süti beállítások módosítása