Idén 3,9 milliárd forint jut a fővárosi fenntartású színházaknak

A tavalyihoz hasonló mértékű közpénzből gazdálkodhatnak a fővárosi színházak az idén - számolt be a Napi Gazdaság.

 

A Napi Gazdaság cikkéből:

 

Idén 3,9 milliárd forint jut a fővárosi fenntartású színházaknak - közölte a Napi Gazdaság megkeresésére a Főpolgármesteri Hivatal. Az összeg lényegében megegyezik a tavalyival: akkor hétmillió forinttal jutott több támogatás a budapesti teátrumoknak. A fővárosi önkormányzat összesen tizenhárom, nonprofit társaságként működő színházat támogat.

 

budapest

 

Ebben az évben - ahogy 2014-ben is - a legtöbb dotációt a Vígszínháznak ítélték meg: az Eszenyi Enikő vezette intézménynek 578 millió forint jutott, ez durván harmada a Nemzeti Színház állami támogatásának. A legkisebb keretből a Szabad Tér Színháznak kell gazdálkodnia: az intézmény 58 millió forint közpénzben részesült. A legnagyobb mértékben az Örkény Színház támogatása nőtt, az előző évhez képest közel 13 millió forinttal. A legjelentősebb visszavágást az Új Színháznak kellett elkönyvelnie: Dörner Györgyéknek több mint 35 millió forinttal kevesebbel (nem egészen 317 millió forinttal) kell beérniük az idén az előző évhez viszonyítva.


A Főpolgármesteri Hivatal arról is tájékoztatta a Napi Gazdaságot, hogy a tavalyi támogatásokat teljes mértékben elköltötték az intézmények, maradványpénzek nem keletkeztek. A forrásokat szerződés szerint működésre fordíthatják a színházak.


A hivatal azt is közölte: a 2014 január elsejével az államnak átadott Budapesti Operettszínházon kívül nincs olyan intézmény, amelynek fenntartásáról lemondana a főváros.

 

A Napi Gazdaság arról is beszámolt, hogy még nem zárult le a Centrál Színház Nonprofit Kft. privatizációja. A cég üzletrészének értékesítéséről, valamint az általa használt ingatlanok hasznosításáról 2014 júniusában született döntés. A Fővárosi Közgyűlés a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt.-t kérte fel a nyílt pályázati eljárás lefolytatására. Bár ennek a mai napig nincs eredménye, a Főpolgármesteri Hivatal nem zárja ki, hogy amennyiben a Centrál kiszervezése kedvező tapasztalattal jár, további színházakat is megvizsgálhatnak az esetleges privatizáció szempontjából.

 

Forrás: Napi Gazdaság

 

 

 

süti beállítások módosítása