„Megfelelő időben érkezett a Kossuth-díj” – Hűvösvölgyi Ildikó válaszolt

Díjakról, zenéről, a musicalszínészet nehézségeiről mesélt a Magyar Nemzetnek Hűvösvölgyi Ildikó, aki március 15-én Kossuth-díjat kapott. Lapszemle.

A Magyar Nemzet cikkéből:

Hűvösvölgyi Ildikó elmondta, hogyan fogadta a Kossuth-díjat: „Mindig is magyar nyelven szerettem volna színész lenni, ezért nagyon fontos nekem, hogy negyven év munka után a hazámtól kaptam egy ilyen elismerést. Amikor felvettek a főiskolára, adódott volna lehetőségem, hogy elmenjek Németországba énekelni. (…) Büszkeséggel töltött el, hogy énekesként is megállnám a helyem, de nem mentem” – mondta hozzátette:

„Amikor egyéni estekkel jártam az országot, sokszor megkérdezték: művésznő, mit írhatunk a neve mellé? Mondtam: azt, hogy színművész. Az egészet csak a szüleim miatt sajnáltam, főleg apukám miatt, aki 2003-ban halt meg. Büszkék voltak a sikereimre, és nagyon szerették volna, ha kapok valamilyen díjat. Kaptam persze közönségdíjakat, rádiós nívódjat, de Jászai Mari-díjat például nem. Így nyilván nem kaphattam más, a Jászai Mari-díjra épülő elismerést sem. Néhány Kossuth-díjas művész összefogásának köszönhető, hogy 2012-ben megkaptam a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét. A Kossuth-díjjal kapcsolatban úgy érzem: megfelelő időben érkezett. Hat-hat bemutatóm volt az elmúlt két évben, és megcsináltam a Weöres-estemet. Sokkal jobb egy rangos díjat akkor megkapni, amikor aktív az ember, és sokat dolgozik” – sorolta munkáit a színésznő.

Hűvösvölgyi Ildikó (forrás: ujpest.hu)

Hűvösvölgyi Ildikó arról is beszélt, milyen izgalmakat tartogatott számára a Macskák tizenkét éven át.

„Túlságosan nehéz volt ahhoz, hogy unjam. Nem könnyű egy ilyen műfajban mindig azonos színvonalon teljesíteni, mert nincsenek meg a színésznek azok a lehetőségei, amelyek a prózai szerepeknél adottak. Egy ilyen produkcióban nem lehet menet közben variálni, új gesztusokat próbálgatni. Estéről estére ugyanaz a koreográfia megy le újra. Nekem közben voltak más prózai szerepeim is, ami változatosságot jelentett. A másik kapaszkodó a közönség volt. Vannak olyan napok, amikor az ember úgy érzi: egyszerűen nem alkalmas arra, hogy színpadra lépjen. De ott a néző, aki ugyanúgy várja az előadást, és a legjobb minőségben szeretné látni. A harmadik, ami sokat segített ezekben az időkben, a családom volt. Amikor a Macskákat játszottam, már az idősebbik lányom, Nóri is megszületett. Az anyaság megváltoztatta azt, ahogy magamra és a színészetre tekintettem. Továbbra is fontos volt a színház, de tudtam, hogy otthon várnak. Lehet, hogy nekem erre volt szükségem a sikerhez” – vélekedett a színésznő, aki arról is mesélt, miért vált meg huszonöt év után a Madáchtól.

„Nem váltam meg a színháztól, csak kifutottak alólam a musicalszerepek. Egy bizonyos kor fölött a zenés színházban már nem terem olyan sok babér. Bár büszkén mondhatom, hogy a 2013-as, jubileumi Macskák-előadásban, amelyben a lányommal, Kisfaludy Zsófiával együtt léptünk fel, egész jól meg tudtam csinálni a koreográfiát. A színházváltással nagy szerencsém volt: a Turay Színház 2000-ben alakult, és Darvasi Ilona elhívott engem is. A Madách színpadáról rögtön a buszba ültem át, hiszen a Turay vándorszínház volt. Jókor jött a váltás, és jó társulatba érkeztem. Persze már korábban is játszottam vidéken. Nagy élmény volt például Kaposváron Ascher Tamással dolgozni, vagy Szolnokon, ahol a volt osztályfőnököm, Horvai István rendezett. A Madáchtól csak egy időre váltam meg, most is játszom ott; ebben az évadban három előadásban: a Mary Poppinsban, a Dögkeselyűben és a Betörő az albérlőmben” – sorolta, majd elárulta terveit:

„Készülök egy nagyon érdekes előadásra, amelyet remélhetőleg a Turay Ida Színházban mutatunk be. Elek Szilvia drámaíróval a Békéscsabai Jókai Színházban ismerkedtem meg. Clara és Robert Schumann és a fiatal Johannes Brahms viszonyáról szóló egyfelvonásosát mutatták be ott. Mozart-rajongó vagyok, és régen szerettem volna, hogy szülessen egy darab a zeneszerző feleségéről, Constanzéról. Beszélgettünk a szerzővel az ötletről, aztán el is feledkeztem róla. Erre nemrég kiderült, hogy valóban megírta a darabot. Most már csak el kellene játszanom” – árulta el Hűvösvölgyi Ildikó.

A teljes cikk a Magyar Nemzet március 25-ei számában olvasható.

Forrás: Magyar Nemzet