Íme az Újszegedi Szabadtéri Színpad műsora!

Idén is könnyed, családi szórakozást ígérő darabok várják a közönséget a Szegedi Szabadtéri Játékok kisebbik játszóhelyén, az Újszegedi Szabadtéri Színpadon.

Az újszegedi ligetben az előadások sora Shakespeare Athéni Timon című színművével indul, melyet a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatóinak tolmácsolásában láthatnak a nézők július 17-én. A címszerepet a színművészetis ötödévesek tanára, Hegedűs D. Géza alakítja. A produkció az éppen aznap kezdődő Thealter Fesztivál első programja lesz.

 

Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója elmondta: a MASZK Egyesület által szervezett programsorozattal, az ország egyetlen nemzetközi, független színházi darabokat bemutató fesztiváljával Nikolényi István Szabadtéri-igazgató kezdett el együttműködni. Ezt a szép gesztust szeretné megismételni a mostani menedzsment.

 

Neil Simon legendás darabja A furcsa pár, melyből - keletkezése után 20 évvel - női változat is született az író tollából. Ezt a verziót Pelsőczy Réka, a Katona József Színház színésze és számtalan sikeres előadás rendezője vitte színpadra a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. Július 24-én és 25-én vendégjátékként érkezik a ligetbe az együttélés lehetetlenségeiről és konfliktusairól szóló történet, melyben Florence-ként Závodszky Noémi, Olive szerepében pedig Varga Mária játszik majd.

 

furcsapar

A furcsa pár (forrás: szekesfehervar.hu)

 

Az újszegedi nézők körében is hatalmas sikert aratott tavaly a Páratlan páros, a kecskeméti Katona József Színház produkciója. Ennek folytatását mutatják be Újszegeden augusztus 7-én és 8-án, szintén Cseke Péter rendezésében és főszereplésével, partnere Szerednyey Béla lesz.

 

Szente Vajk állítja színpadra ősbemutatóként Rejtő Jenő egyik klasszikusát, A szőke ciklont. A Szegedi Szabadtéri Játékok, a Játékszín és a gödöllői Művészetek Háza koprodukciójának premierje augusztus 14-én lesz az újszegedi ligetben, majd 15-én is láthatják a nézők. A kacagtató komédia szerepeit Földes Eszter, Őze Áron, Szerednyey Béla, Józsa Imre és Csonka András alakítják majd: ők keresik a Buddha-szoborba rejtett gyémántot izgalmas kalandok és egyéb titkok közepette.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása