Harmincas nők, kapunyitási pánik, gyerekvállalás, női szerepek. Kárpáti Péter új rendezése egy fiatal testvérpár sorsát jeleníti meg nem mindennapi módon. Bemutató április 7-én a Trafóklubban.
Az alkotók ajánlója:
Kötött szöveg nincs, van viszont improvizáció, meg estéről estére változó előadás. Láthatatlan, néma erőszak, amiről nehéz eldönteni, hogy a szeretet megnyilvánulása-e… És mindez rengeteg humorral. Az előadás azt keresi, hogyan csúszik el az emberek között a kommunikáció, ki kit hogyan nem ért meg. Hova vezet az emancipáció, és milyen küzdelmeket kell megvívniuk a mindennapokban. És mindez kutatáson alapul: Zsigó Anna dramaturg a harmincas nőkről készített szociológiai munkát, ez szolgált az előadás kiindulópontjául.
Két nő, Rozi és Barbi történetében koncentrálódnak a fiatal dramaturg kutatásának eredményei. Felvetések az emancipáció okozta kiszolgáltatottsággal kapcsolatban, a kitolódott gyerekvállalásról és egyéb tényezőkről, amelyek szerepet játszanak korunk nőtagjainak boldogulásában. A történetben egy olyan testvérpár életéhez férkőzünk közel, akik annyira hasonlítanak egymásra, mint azok az ikrek, akik jobban már nem is különbözhetnének.
Életvidám, de kissé esendő és elveszett karakter az egyik, aki Észak-Norvégiában él barátjával egy idegen, hideg világba zárba. A másik egy zárkózott ösztönlény, aki a kilencedik kerület mélyén él férjével és gyerekével. A külföldön élő nővér hazajön húgához, ám az egyáltalán nem biztos, hogy az itthon boldoguló Rozinak van szüksége segítségre…
„Még sosem voltam ilyen izgalmas munkában” - mondta Kárpáti Péter az előadással kapcsolatban, ami nem is véletlen, hiszen az előadás nem hagyományos eszközöket használ. Például nem dolgoznak szövegkönyvvel, improvizációk és mozgásanalízis során találta meg a rendező és a társulat a legmegfelelőbb formát az egyes problémák megjelenítésére. A helyzetek adottak, viszont hogy pontosan mi fog történni, az előadásról előadásra változik.
Egyszerű eszközök, egyértelmű jelzések és a problémák finom érzékeltetése hordozza magában a ki nem mondott feszültségeket és meg nem értéseket, amelyekkel mindennapjainkban is szembe kell néznünk. De persze, ahogy Kárpáti Pétertől megszoktuk, mindezt humorba (is) ágyazva. Ami az egyik pillanatban a világ legnagyobb problémájának tűnik, az a következőben bagatell, nevetséges semmiség. De az biztos, hogy valami nem stimmel…
A társulat merészen kísérletezik, már a színészgárda összeállítása sem szokványos szempontok alapján történt: mind különböző területeken dolgoznak. Téri Gáspár a cirkusz és a mozgás felől érkezett, ellentéte az előadás másik férfi karakterének, Gyombolai Gábornak, aki színész-drámatanárként inkább a szavak világában érzi magát otthonosan. Egy lengyel színésznő, Julia Jakubowska is színpadra lép, akinek anyanyelvi beszéde a meg nem értés eszközévé válik a produkcióban. A sokszínűség garantált, különösen, hogy néha váratlanul kóbor kutyák és macskák is feltűnnek a színen…
Fotó: Kárpáti Liza
Titkos Társulat: KÉT NŐ
premier
Szereplők:
GYOMBOLAI Gábor, HEGEDŰS Barbara, Julia JAKUBOWSKA, SZÉKELY Rozália, TÉRI Gáspár
Dramaturg: ZSIGÓ Anna
Látvány: Veronika KERESZTESOVA
Konzultáns: DÁNYI Viktória (mozgás), FEHÉR Dániel (báb)
Munkatárs: KÁRPÁTI Liza
Produkciós vezető: TRIFONOV Dóra
Rendezte: KÁRPÁTI Péter
2015.04.07-08. (kedd/szerda) 20.00
TRAFÓKLUB
Az előadás a Trafó és a Füge produkció támogatásával jöhetett létre.
Forrás: Trafó