Marosvásárhelyre érkezik a beregszászi Tóték-előadás

Marosvásárhelyen vendégszerepel a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Örkény István Tóték című vígjátékával.

„A 2004-es premier óta a beregszásziak Tóték-előadása mit sem veszített erejéből. Aki ismeri őket, nem lepődik meg az állításon: mára a produkció számos új ízzel és színnel gazdagodott.” – írta Jászai Tamás kritikus az előadásról 2010-ben, amikor a produkció a Szegedi Szabadtéri Játékok műsorán szerepelt.  Az azóta eltelt időszakban további vendégjátékokon, fesztiválokon és színházi találkozókon léptek fel a kárpátaljai művészek, akik közül egyesek azóta anyaországi társulatok tagjai lettek.

 TOTEK Beregszasz1

 Tóték (forrás: Tompa Miklós Társulat)

 

A Tóték az egyik legnépszerűbb magyar darabnak számít. Kuriózum, egy földrajzi-történelmi szituációba helyezve. Vagy pedig az elnyomás és kiszolgáltatottság drámájaként értelmezik. Kölcsönösen függőségben élünk, egy személyben vagyunk zsarnokok és áldozatok. Ilyen figura a darabban Tót és az őrnagy. Népszerű és ezért nehéz darab, de a beregszásziaknak sikerült egy olyan előadást csinálniuk belőle, amire méltán büszkék lehetnek. Egy év leforgása alatt több, mint negyven alkalommal játszották csak Magyarország területén. Különböző fesztiválokon a szakmai elismerés mellett a közönség sikerét is rendre „bezsebelik”. – olvasható az előadás ajánlójában.

 

TOTEK Beregszasz2

 

 Tóték (forrás: Tompa Miklós Társulat)

 

 

A szereposztás tagjai: Trill Zsolt, Tóth László, Szűcs Nelli, Orosz Melinda, Rácz József, Sőtér István, Kacsur András, Béres Ildikó, Varga József, Szabó Imre, Ivaskovics Viktor, Ferenczi Attila, Kristán Attila, Gál Natália, Vass Magdolna és Orosz Ibolya. Díszlet: Alexander Belozub, Jelmez: V. Csolti Klára, dramaturg: Kozma András. Rendezte: Vidnyánszki Attila.

 

A Tóték előadásaira érvényesek a Tompa Miklós Társulat 2014/2015-ös évadának nagytermi bérletei. Az előadást 2015. április 14-én, kedden 19.00 órától (Bernády György mecénás bérlet, Kemény János bemutató bérlet,  Kovács György felnőtt bérlet, Köteles Sámuel pedagógus bérlet), 15-én, szerdán 17.00  (Kántorné bérlet, Aranka György diákbérlet, Molter Károly diákbérlet) és 21.00 órától (Harag György egyetemista bérlet),  valamint 16-án, csütörtökön 19.00 órától (Delly Ferenc bérlet, Bolyai János diákbérlet) láthatják az érdeklődők a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Nagytermében.

 

TOTEK Beregszasz5

 

 Tóték (forrás: Tompa Miklós Társulat)

 

 

A szabadon maradó helyekre jegyek válthatók online a www.biletmaster.ro oldalon, a Kultúrpalota jegyirodájában hétköznap 12.00-17.30 között és a színházi jegypénztárban 9.00-15.00 óra között, valamint előadások előtt egy órával.

 

süti beállítások módosítása