Nyolc bemutatót tervez a jövő évadban a szolnoki színház

Nyolc bemutatót tervez a 2015/16-os évadban a szolnoki Szigligeti Színház, ahol a szokásos szilveszteri gálaműsor sem marad el - közölte Balázs Péter igazgató az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint augusztus 20-án Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Gábor musicaljét A padlást láthatja a közönség a szolnoki társulat előadásában. Csiky Gergely A nagymama című vígjátékát Málnay Levente rendezésében mutatják be szeptember végén. A darabban két vendégművész, Almási Éva és Kovács István is játszik majd, akik már többször felléptek a szolnoki színházban.

 

szigligeti szinhaz

Fotó: szolnok.varosom.hu

 

Ezt követően tűzik műsorra William Shakespeare egyik korai vígjátékát, A makrancos hölgyet Balázs Péter rendezésében, Kertész Marcella főszereplésével. Neil Simon Furcsa pár című vígjátékát Kiss József rendezésében láthatja Szolnokon a közönség.


Balázs Péter kiemelte: a szolnoki szilveszteri gálaműsor idén sem marad el. Ezt követően, január közepén tűzik műsorra ifj. Johann Strauss A denevér című operettjét nagyszabású zenekari kísérettel és díszlettel, Szinetár Miklós rendezésében.


Molnár László szolnoki színész-rendező sajátos értelmezésében mutatják be Jaroslav Hasek világhírű Svejkjét. Az évad utolsó bemutatóját, a Hello, Dolly! című romantikus musicalt pedig a Madách Színház fiatal rendezője, Szente Vajk viszi színre Kertész Marcella és Balázs Péter főszereplésével.


Balázs Péter kiemelte, hogy a felmérések szerint országos szinten is kimagasló, 93 százalék fölötti a színház bérleteinek eladási aránya. Mint hangsúlyozta, a jegyek és bérletek ára a következő évadban sem változik.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása