Schilling Árpád rendezőt az Origo kérdezte.
"Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem sértett borzalmasan, amikor L. Simon László, Vidnyánszky Attila, Balog Zoltán és társaik azzal indokolták a Krétakör támogatásának elapasztását, hogy elfogyott a tehetségem. Ez a kisstílű politikai karaktergyilkosság-kísérlet is egy felhajtóerő bennem, noha nem arról van szó, hogy bármelyiküket is meg akarom győzni. Érdekel a nagyszínpad, a nagyobb közönség, a sok, remek színész mozgatása is; attól, hogy happeningeket és politikai színházat is csinálok, még nem tartom érvénytelennek a kőszínházat vagy a klasszikus darabokat" - hangsúlyozta az interjúban Schilling Árpád.
Fotó: Bielik István/Origo
A rendező elmondta, a Fausttal egy olyan sztorit mesél el, amely az emberi létezéssel kapcsolatos általános kérdéseket feszegeti és nem mellesleg: szórakoztat. "Ez az előadás azért készül, hogy minél több ember eljöjjön és rácsodálkozzon, hogy a Faust egy szórakoztató, izgalmas darab. Ez nem politikai akció, nem ugyanabból a gesztusból születik, mint a Krétakör előadásai. Ha majd visszanézek a pályámra, biztos, hogy ez a bemutató is fontos sarokkő lesz: akkor készült, amikor a Krétakört a Fidesz megbízásából megpróbálták kinyírni, és engem ellehetetleníteni. Hálás vagyok a Katona József Színház kiállásáért: Máté Gábor és a társulat pontosan tudják, hogy mit képviselek, ismerik a helyzetemet, mégsem fordítják el a fejüket. Kevés ehhez hasonló szolidaritást érzékelek manapság" - mondta a rendező.
Schilling Árpád a kultúrpolitikáról is ejtett szót az interjúban: "A Szputnyik a lehető legrosszabb megoldást választotta azzal, hogy nem csinálnak ügyet a feloszlásukból, és még a szolidaritást sem használják ki. Ez csak egy nyilvános térben elkövetett öngyilkosság. Pedig talán az élére állhattak volna valaminek. A bojkott pedig teljesen más lenne, ha legalább a Független Előadóművészek Szövetsége alá tartozó társulatok mernének keményen kiállni. Megmondom, mit tesz majd a Fidesz: nem nyírnak ki mindenkit, találnak néhány társulatot, amelyeket szeret a közönség, és nem nagyon veszélyesek, stabilizálják a működésüket, a többieket meg elfelejtik. A társulatok nem fognak össze, nem segítik egymást, akik kapnak, azok örülnek, hogy végre van pénzük, mondván, hogy így tudják csinálni, ami a dolguk, és közben majd arról beszélnek, hogy a helyzet konszolidálódott, újra minden a normális mederben folyik – így lehet kinyírni a kritikus közeget: megosztjuk, majd feloszlatjuk őket."