A Duda Éva Társulat 5. évfordulójának kiemelt darabja az április 17-én és 18-án az Átriumban látható Lear című előadás, melyben Duda Éva játssza a címszerepet.
Lear próbafotó (fotó: Dömölky Dániel)
Ajánló a darab elé:
A darab egy egészen egyedi formanyelvű műfaji kísérlet, melynek alapja a mozgás, a fizikai színház, és felvételről hallhatunk részleteket legendás Lear király előadásokból. Több ez, mint egy táncelőadás, több mint egy rádiójáték, több mint egy film, egy múltat és jelent összekötő kapocs, mintegy időtlenné téve a művet. A darab örökérvényű témája a hatalmi játszmák körül forog: hazugság, csalás, korrupció, árulás, kiszolgáltatottság, téboly.
Lear próbafotó (fotó: Dömölky Dániel)
Mit kezdjünk egymással, hogyan viseljük el egymást, öregek és fiatalok?
Meddig tart a józan ész, a reálpolitika, az okos bizalmatlanság – s hol kezdődik a vakság, az őrület? Lényeges-e, lényegi-e a különbség király és koldus között – vagy valójában mindkettő csak esendő ember? Koldusok, vakok, bolondok tévelyegnek az utolsó ítéletet idéző viharban, s az ember – még ha (valaha) király (volt) is – végtelenül kicsi és törékeny, „meztelen” szemben az emberi gonoszsággal; szemben a természeti elemekkel; szemben a maga sorsával; s szemben mindannyiunk sorsával: a pusztulással. Hát el lehet viselni mindezt ép ésszel?
Szőcs Artúr rendező a darabról:
A darab szövegéről elmondta: „A nyolcvanas évek tévés felvételeiből vágjuk ki a szövegeket. Olyan Learek szólalnak majd meg, mint Major Tamás, Básti Lajos, de természetesen nem arról van szó, hogy teljes egészében lemenne a darab egyfajta hangjáték formájában. Ezek a szövegfoszlányok, fontos információkat közvetítenek számunkra, a mozgással pedig a mindenkori jelenetek és monológok általunk értelmezett képét akarjuk megjeleníteni” – árulta el a rendező, majd Duda Éva főszerepéről is szólt.
Lear próbafotó (fotó: Dömölky Dániel)
„Számomra nem kérdés, hogy ez a sorscsapás férfival éppúgy megeshet, mint nővel. Amennyiben még tovább megyek, akkor pedig miért ne fordulhatna elő, hogy Leart történetesen Éva alakítja? Nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy nem légből kapott ötlet, hogy Leart Éva játssza. Annak idején, amikor erre az előadásra pályáztunk, eleve beleírtuk, hogy ez lehet bukta éppúgy, mint siker, de ez a produkció legalább egy kicsit a falak feszegetése ebben a művészhalmazban, amiben vagyunk. (...) Alkotóként nem is tudom elképzelni azt, hogy úgy álljak neki egy előadás elkészítésének, hogy az ne legyen komoly agytorna a nézőnek” – fogalmazott.
A teljes interjú ide kattintva érhető el.
LEAR
fizikai színház
Legendás előadások nyomán
- Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében -
Előadók: Duda Éva, Bora Gábor, Csuzi Márton, Gyöngy Zsuzsa, Góbi Rita, Jerger Balázs, Rusu Andor, Stetina Szonja, Takács László, Várnagy Kristóf
Díszlettervező: Boros Lőrinc
Díszlettervező asszisztens: Klimó Péter
Jelmeztervező: Horányi Júlia
Jelmeztervező asszisztens: Török Zsófia
Fénytervező: Vida Zoltán
Zeneszerző: Gergely Attila
Vágó: Kővári Szabolcs e.h.
Produkciós vezető: Czveiber Barbara
Koreográfus: Csuzi Márton
Rendező: Szőcs Artur
Április 17-18. 19:00, Átrium Film-Színház
Támogatók: NKA, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata, Átrium Film-Színház, 2015. Budapesti Tavaszi Fesztivál, Polgár Alapítvány, FÜGE, Movein Stúdió